Nagyvilág

Ötvenéves az első űrállomás

Published

on

Fotó: AFP / Szputnyik

1971. április 19-én állították Föld körüli pályára a világ első űrállomását, a Szaljut-1-et. 

A hidegháború idején a két nagyhatalom versenyfutása a világűrre is kiterjedt, hiszen az itt elért sikerek óriási propagandagyőzelmet is jelentettek. Az első meneteket a szovjetek nyerték, hiszen ők lőtték fel 1957-ben az első műholdat, majd éppen hatvan éve, 1961-ben Jurij Gagarin személyében szovjet állampolgár járt először a kozmoszban. Az „űrsokk” hatására óriási erőforrásokat mozgósító Egyesült Államok 1969-ben törlesztett, amikor Neil Armstrong első emberként lépett a Holdra.

A szovjetek szerettek volna mihamarabb visszavágni, ezért úgy döntöttek, hogy űrállomást építenek: a Szojuz űrhajókra alapozva készült el meg a Szaljut. A 19 tonnás, 15,8 méter hosszú és 4,2 méter átmérőjű űrállomás három részből – egy kisebb és egy nagyobb munkaterületből és egy dokkoló komponensből – állt, az eredeti Zarja (Hajnalpír) nevet közvetlenül a fellövés előtt változtatták meg.

Az űreszközt 1971. április 19-én indították Bajkonurból Proton hordozórakétával, a dátum Lenin közelgő, április 22-i születésnapja előtti tisztelgés volt. A Szaljut-1 első háromtagú személyzete négy nappal később a Szojuz-10 fedélzetén indult útnak és másnap érkezett meg az űrállomásra. A dokkolás után azonban mechanikai problémák miatt nem tudták kinyitni az átjáróajtót, így visszatértek a Földre. 

A következő küldetésben az 1971. június 6-án fellőtt Szojuz-11 három utasa, Georgij Dobrovolszkij, Vlagyiszlav Volkov és Viktor Pacajev sikeresen dokkolt és át is szállt az űrállomásra, ahol 22 és fél napig dolgoztak. A Földre való visszatérés is látszólag rendben történt meg, a kabint kinyitva azonban az űrhajósokat holtan találták: leszállás közben az űrhajó légnyomás-kiegyenlítő szelepe meghibásodott, a levegő kiszökött és a sportöltözéket viselő asztronauták megfulladtak. Azóta szigorú előírás, hogy az űrhajósoknak a start és a landolás során is viselniük kell a szkafandert.

A programot a tragédia után felfüggesztették, a Szojuz űrhajókat áttervezték. A Szaljut-1 ennyi időt nem bírt ki a világűrben: miután üzemanyaga elfogyott, a Csendes-óceán felett a légkörbe belépve megsemmisült.

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version