Magyarország

A CivilZugló Hadházyt támogatja

Published

on

Fotó: MTI / Soós Lajos

Várnai László helyi képviselő szerint Tóth Csaba nem végzett jó munkát Zuglóban, ráadásul miatta a városrész olyan, mintha egy „NER-város” lenne.

„Az elmúlt tíz évben azt tapasztaltuk, hogy Tóth Csaba árt Zuglónak” – mondta Várnai László, a CivilZugló Egyesület képviselője a 168.hu Keljfeljancsi című műsorában. Mint mondta komoly döntést hoztak, ami megváltoztathatja az előválasztás végkimenetelét is.

„Az egyesületünk az előválasztás során támogatni fogja Hadházy Ákost. Eddig parlamenti választás során nem foglaltunk állást, de most úgy gondoltuk, hogy itt az ideje ennek” – így Várnai, aki szerint a szervezetükre szavazó 10 százalék akár a választást is eldöntheti.

Kifejtette, egy fórumon egy szavazást követően döntöttek így. A felmérés ugyan nem volt reprezentatív, de ott is Hadházyt támogatták a legtöbben. Várnai hozzátette, nem érti, hogy Tóth miért támadja Hadházyt azzal, hogy soha nem élt Zuglóban, hiszen „ő sem élt Zuglóban egy percet sem.”

Várnai szerint különbséget kell tenni országgyűlési képviselő és polgármester között, ez utóbbinak szerinte azon a településen kell élnie, amit vezet, míg a másiknak nem feltétlenül. Szerinte Tóth Csaba jelenléte miatt „pont ugyanúgy van vezetve Zugló, mint a NER.” Hozzátette, hogy a fizetéseket tekintve is háromszoros különbség van az egyes képviselők között.

Szerinte korábban, mikor még Karácsony volt a polgármester, többször előfordult, hogy megborult a hierarchia. „Tudom, hogy volt nyolc-tíz súlyos ügy, amikor Karácsony mert szembeszállni Tóth akaratával, meg is vétózta a Liget ügyében, közbeszerzésügyben, és volt másik harminc, amikor nem mert szembeszegülni, és engedte, hogy elvigyék a pénzt vagy a telket” – fogalmazott Várnai.

Szerinte egyszerűen az történik, hogy Tóth Csaba a Fideszt „nem bántja, és emiatt úgy viselkedik, mint egy Fideszes vállalkozó.” Emlékeztetett, hogy a zuglói újságot is a Mediaworks nyomja, ami köztudottan Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozik. „Zugló ebből a szempontból olyan, mint a NER-nek az egyik városa” – tette hozzá. Fájlalta még, hogy a kerületi média nem objektív, sem az újság, sem a Zugló Tv.

168.hu

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version