Magyarország

Csütörtökön kezdődnek a labdarúgó világbajnokság selejtezői

Published

on

Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

Harmincöt évvel ezelőtt jutottunk ki utoljára a tornára.

Az 1986-os kudarc után minden selejtezősorozatnak úgy vágunk neki, hogy „na, majd most”. Ez a tétel a csütörtökön kezdődő csoportküzdelmekre is igaz.

Az 1986-os világbajnokságnak hazánk volt az egyik legnagyobb esélyese. A tornának a világranglista harmadik helyéről vágtunk neki, az eredményt azóta már az is tudja, aki nem látta azt a szenvedést, amit Mexikóban bemutattunk. Hogy tényleg a „tésztakúra” vagy valami más volt a hiba, ki tudja, a teljes igazság talán sosem derül ki. Az viszont tény, hogy az a (le)szereplés olyan mélyre lökte a magyar válogatott futballt, amiből még mindig nem sikerült teljesen kikecmeregnünk. Persze, most van egy kis fény az alagút végén, hiszen a 2016-es Európa-bajnokság után újra kijutottunk a kontinensviadalra, sőt, a Nemzetek Ligájában is szintet léptünk, ez azonban a vb-selejtezők szempontjából nem jelent semmit.

A 2022-es katari vb-re ugyanis nem könnyű kijutni. Hogy mást ne mondjunk, Európából ez csak tizenhárom csapatnak adatik meg. Ebből tíz – a selejtezők csoportgyőztesei – egyenes ágon, három pedig pótselejtezős rájátszást követően utazhat a vb-re. Ebben a rájátszásban a tíz csoportmásodik mellett két válogatott a Nemzetek Ligája-eredmények alapján vesz részt: az a két együttes, amely a vb-selejtezők csoportgyőzteseit és másodikjait leszámítva a legjobb helyen végzett a Nemzetek Ligájában. Az európai vb-pótselejtező három ágon, négy-négy csapat részvételével, elődöntő-döntő (tehát egyenes kieséses minitorna – a szerk.) rendszerben zajlik majd 2022 márciusában.

 

Angolok, lengyelek

Persze a legegyszerűbb az lenne, ha megnyernénk a csoportunkat, amelyben rajtunk kívül San Marino, Andorra, Albánia, Lengyelország és Anglia szerepel. Nem ígérkezik könnyű menetnek, és valljuk be őszintén, ha a papírformát nézzük, akkor az a csoport harmadik helyét jelenti. Persze, a mai magyar válogatott az elmúlt időben több alkalommal bizonyította, hogy képes felborítani a papírformát, azért a sorsolás pillanatában Marco Rossi szövetségi kapitány is azon az állásponton volt, hogy annyira nem volt szerencsénk. Aztán persze kissé finomított az álláspontján, így elmondta, hogy szerinte közepesen nehéz hatos tagjai lettünk, bár azt ő is bevallotta, hogy ezúttal sem mi vagyunk a favoritok.

Persze, mindezt a sorsolás pillanatában mondta, amikor még nem éreztük, milyen gyorsan eljönnek a mérkőzések. Márpedig a selejtezők most kezdődnek: válogatottunk március 25-én Lengyelország ellen lép pályára a Puskás Arénában, majd három nappal később San Marino, március 31-én pedig Andorra vendégei leszünk.

„Három nagyon nehéz mérkőzés vár ránk. A világ jelenleg hivatalosan is a legjobb játékosát a soraiban tudó lengyel válogatott a második legerősebb csapat a csoportunkban, ráadásul egy kitűnő, új szövetségi kapitány irányítja őket Paulo Sousa személyében. A papírforma szerint San Marinót és Andorrát le kellene győznünk, ám e két találkozó megnyerése is rendkívül komoly feladat lesz. Pár éve éppen Andorrában láthattuk, mi történhet, ha egy ellenfelet nem veszünk kellően komolyan. Az andorrai vereség megmutatta, hogy egy kiscsapat elleni mérkőzés is nagyon nehéz lehet, ha fejben nem vagyunk eléggé koncentráltak, és nem vesszük elég komolyan a mérkőzést” – nyilatkozta a kapitány.

 

Győzni akarnak

Persze lépésről lépésre kell haladni, első ellenfelünk pedig korántsem ígérkezik könnyűnek. Tudja ezt a kapitány is, aki rendkívül nehéz mérkőzésre számít Lengyelország ellen, de győzelemre készíti fel csapatát. 

„Nehéz megmondani, hogy milyen játékkal készülnek ellenünk a lengyelek, de Paulo Sousát ismerve agresszív stílusra számítok, ellenfelünk várhatóan magasan nyomást próbál majd gyakorolni ránk, és igyekszik sokat birtokolni a labdát. A lengyelek legjobbját, Robert Lewandowskit az elmúlt két-három évben senkinek sem sikerült megállítani, hogy mi sikerrel járjunk, ahhoz egymást kisegítve, kompaktan kell játszanunk, hogy a lehető legkevesebb lehetőséget hagyjuk neki a kapunk előtt, és ugyanolyan erős csapategységre lesz szükségünk, mint ami eddig jellemezett bennünket” – mondta Rossi a hét eleji sajtótájékoztatón, hozzátéve, tisztában van a lengyelek erejével, de győzelemre készül a válogatott.

„Más eredményre nem is tudnám felkészíteni a csapatot, azonban a játék alakulása függvényében adott esetben a döntetlen is jó eredmény lehet ellenük”. 

 

Szoboszlai nélkül

Az már korábban kiderült, hogy Szoboszlai Dominik hiányozni fog a csapatból. A játékos Lipcsébe való igazolásakor kiderült, hogy az utolsó heteket, hónapokat sérülten játszotta, azóta pihentetik. Rossi elmondta, hogy nem lesz egyszerű pótolni őt, de játszottunk már nélküle máskor is, és úgy is értünk el jó eredményt. Többen is helyettesíthetik őt, Kalmár Zsolt lehet az egyik ilyen játékos. Szoboszlai menedzsmentje egyébként péntek este honlapján adott tájékoztatást a jelenleg sérült labdarúgó állapotáról. Eszerint „Dominik kezelése megfelelő ütemben halad, azonban a sérülés helye és jellege miatt fokozott türelemre van szükség, de előreláthatóan májusban már teljes értékű munkát végezhet a csapatával és készülhet az Európa-bajnokságra is”.

 

Fehér György

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version