Nagyvilág
Amerika egyre keményebben bírálja Észak-Koreát
Saját népe ellen elkövetett szisztematikus jogsértésekkel vádolta az amerikai külügyminiszter szerdán a phenjani rezsimet, egyúttal hangsúlyozta a hazája és Dél-Korea közti szövetség fontosságát.
Antony Blinken Szöulban találkozott dél-koreai hivatali partnerével, Csung Jui Jonggal, és a megbeszélésen leszögezte, hogy Washington továbbra is kiáll az alapvető emberi jogokért azokkal szemben, akik semmibe veszik őket.
Az amerikai külügyi tárca vezetője elmondta, hazája folytatja az együttműködést Dél-Koreával, Japánnal és más szövetségeseivel az észak-koreai nukleáris leszerelést illetően. Kiemelte, hogy az ezen országok közti partnerség nem csupán Washington és Szöul számára biztosítja a békét és a prosperitást, hanem kulcsfontosságú az indiai- és csendes-óceáni térség, valamint az egész világ számára.
Csung a hazája és az Egyesült Államok közti szövetséget a dél-koreai diplomácia sarokkövének nevezte, és reményét fejezte ki, hogy a jövőben Joe Biden amerikai és Mun Dzse In dél-koreai elnök is egyeztet egymással, tovább erősítve a kétoldalú kapcsolatokat.
Ahogy keddi tokiói látogatása során, az amerikai külügyminiszter a dél-koreai fővárosban is hangoztatta Washington elkötelezettségét a szabad és nyitott indiai- és csendes-óceáni térség, illetve a demokratikus értékek és a jogállamiság mellett.
Blinkent elkísérte útjára Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter is, aki hangsúlyozta Washington Dél-Koreának nyújtott támogatását. Az Egyesült Államok a koreai háborút lezáró tűzszünet óta katonákat állomásoztat az ázsiai országban, és Austin szerdán leszögezte: a két ország egyetért abban, hogy a katonai készültség mindennél előbbre való, „és a közös felkészültségnek biztosítania kell, hogy akár ma éjjel is készek legyünk a harcra, ha szükséges”.
Míg kedden Jen Psaki, a Fehér Ház szóvivője Washingtonban azt mondta, hogy az Egyesült Államok a diplomáciára és a nukleáris leszerelésre összpontosít Észak-Koreával kapcsolatos politikájában, ugyanazon a napon az Észak-Koreát irányító kommunista Koreai Munkapártban magas tisztséget betöltő Kim Jo Dzsong, Kim Dzsong Un észak-koreai vezető húga élesen kifogásolta az épp folyamatban lévő amerikai-dél-koreai közös tavaszi hadgyakorlatokat. „Ha (az Egyesült Államok) nyugodtan szeretne aludni a következő négy évben, inkább tartózkodjon a bajkeveréstől” – hangoztatta.
MTI / PH
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!