Nagyvilág
Van, ahol már eldőlt a továbbjutás az Európa-ligában
Csütörtök este lejátszották a nyolcaddöntők első mérkőzéseit.
Az Ajax, a Villarreal, a Roma és az Arsenal már a legjobb nyolc között érezheti magát, de talán a Tottenhamnak sem kell sokat izgulnia. Nem úgy, mint a Manchester Unitednek.
A forduló slágermérkőzése mindenképp a Manchester United és a Milan összecsapása volt, hiszen mindkét csapatot esélyesnek tartják a végső győzelemre is. A fordulatos és izgalmas mérkőzésen az angolok még a 93. percben is vezettek, ám akkor érkezett Simon Kjaer, és egy szöglet után után befejelte azt a gólt, amely nagyon sokat érhet a jövő heti milánói visszavágón.
Érdekesség, hogy míg a Ferencváros már rég kiesett a nemzetközi kupákból, az általa a Bajnokok Ligájából búcsúztatott Dinamo Zagreb és a Molde még versenyben van. Igaz, mindkét csapatnak nagy valószínűséggel nyolcaddöntő jelenti a végállomást, hiszen a horvátokat Harry Kane duplájával a Tottenham győzte le, míg a norvégok a Granadától kaptak ki. A Ferencváros BL-csoportellenfele, a Dinamo Kijev sincs könnyű helyzetben, tekintve, hogy hazai pályán szenvedett kétgólos vereséget a Villarrealtól.
Az Ajax a hajrában szerzett gólokkal szinte eldöntötte a Young Boys elleni párharcot, a Rangers 1–1-et ért el a Slavia Praha otthonában, a Roma hazai pályán, az Arsenal pedig idegenben döntötte el lényegében a továbbjutást.
Európa-liga, nyolcaddöntő, első mérkőzések
Ajax (holland)–Young Boys (svájci) 3–0, Dinamo Kijev (ukrán)–Villarreal (spanyol) 0–2, Manchester United (angol)–Milan (olasz) 1–1, Slavia Praha (cseh)–Rangers (skót) 1–1, Granada (spanyol)–Molde (norvég) 2–0, Olympiakosz (görög)–Arsenal (angol) 1–3, Roma (olasz)–Sahtar Doneck (ukrán) 3–0, Tottenham Hotspur (angol)–Dinamo Zagreb (horvát) 2–0.
Fehér György
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!