Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Gyászol a jazzvilág: meghalt Gonda János

Létrehozva:

Fotó: MTI / Bruzák Noémi

A Széchenyi- és Erkel-díjas zenepedagógus, zongoraművész, zeneszerző halálhírét a Magyar Jazz Szövetség adta hírül.

A szervezet közleménye szerint alapítója és örökös tiszteletbeli elnöke hosszan tartó, évekig méltósággal viselt súlyos betegség következtében 89 évesen hunyt el szerdára virradó éjjel. 

A hazai dzsesszélet és dzsesszoktatás meghatározó alakja 1932. január 11-én született Budapesten. A zeneművészeti főiskolán előbb zenetudományi, majd zongoraművészi diplomát szerzett. 1965-ben megszervezte a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola dzsessztanszakát, amely a műfaj elismerésével 1990-ben főiskolai, majd egyetemi szintre emelkedett. 1965-ben ő írta az első magyar nyelvű dzsesszelméleti- és történeti munkát, két évtizeden át szerkesztette a Jazz című szaklapot, 1993-ban megalapította a tatabányai Nemzetközi Kreatív Zenepedagógiai Intézetet.

Zongoristaként és zeneszerzőként is elismert volt. A Qualiton együttessel ő készítette a Modern Jazz lemezsorozat első albumát, több formáció tagjaként koncertezett itthon és külföldön. Komponált filmzenét, musicalt, dalokat, színházi kísérőzenét, táncjátékokat és szimfonikus dzsesszművet. 1972 és 1984 között a Nemzetközi Jazz Föderáció alelnöke volt, 1990-ben az újonnan alakult Magyar Jazz Szövetség elnökének választották meg. Az alternatív zenepedagógia fejlesztésére 1990-ben megalapította a tatabányai Nemzetközi Kreatív Zenepedagógiai Intézetet.

Jazzlemezei mellett számos film zenéjét is ő komponálta: Fábri Zoltán Nappali sötétség, Szabó István Szerelmesfilm és Sára Sándor Holnap lesz fácán című mozija is a nevéhez kötődik. 

Zenészi és zeneszerzői munkássága mellett gyarapította a magyar zenei szakirodalmat is, például a Jazz. Történet, elmélet, gyakorlat (1965), a Mi a jazz? (1982), A populáris zene antológiája. Tanári segédkönyv az iskolai ének és a zeneiskolai oktatáshoz (1992), valamint a Jazzvilág (2004) című munkáival.

Gonda Jánost 1974-ben Erkel Ferenc-díjjal tüntették ki, megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1992), valamint középkeresztje (2002) kitüntetést, a Szabó Gábor-díjat, a Budapestért Díjat, 2011-ben a Pernye András-díjat, 2012-ben pedig a Széchenyi-díjat vehette át.

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink