Kiemelt hírek
Zacher már kiáll a kínai vakcina mellett
A toxikológus Ceglédi Zoltán kritikájára is reagált.
Zacher Gábor szerint nem azért változtatta meg a kínai vakcinával kapcsolatos véleményét, mert leszóltak neki, hanem mert a betegek tüneteinek súlyosbodását látva rájött, minden oltás jobb, mint a semmi.
„Hamut kell szórnom a fejemre, mert látom, hogy mit okoznak a vírus legújabb variánsai. Egy héttel ezelőtt még azt mondtam, hogy a kínaival én nem oltatnám be magam, de most már azt kell, mondjam, hogy azzal is” – jelentette ki Zacher Gábor a 168.hu-nak adott, hétfőn megjelent interjújában, szerdán pedig a Keljfeljancsi című reggeli műsorában Fiala János vendégeként reagált a Ceglédi Zoltán által megfogalmazott kritikákra.
Az elemző-humorista laptársunk interjúja után tette közzé Facebook-posztját, amelyben nekimenti Zacher Gábornak, Ceglédi szerint ugyanis a toxikológus nem érzi a felelősségét a járványhelyzetben annak, hogy időnként változik a véleménye egyes témákban. Zacher úgy reagált, hogy ha egy szakember véleménye 1-2 hónap múlva eltér az azt megelőzőtől, mert az szakmailag már nem állja meg a helyét, abban nincsen semmi negatív, sőt. Kiemelte: mindig tényekre alapozva változtatott a véleményén, nem az aktuális politikai klímának megfelelően.
Korábban valóban úgy nyilatkozott a toxikológus, hogy a magyar hatóságok ködösítenek a kínai vakcinával kapcsolatban, azonban, mint mondta, mostanra rájött, hogy ez a kínai hatóságok miatt lehetett. A kínaiak ugyanis még mindig nem közölték le a megfelelő kutatási eredményeket – ahogy az a Szputnyik-V vakcina esetében már megtörtént –, valamint az Európai Gyógyszerügynökség sem engedélyezte az oltást. Hozzátette: a fertőzés után felmerülő szövődményekről továbbra is keveset tudni, időzített bomba is lehet a vírus hagyatéka. Zacher szerint, látva a betegek tüneteinek súlyosbodását, már kijelenthető: minden vakcina jobb, mint a semmi.
„Az online térben és a televízióban megjelenő dezinformációs hullám is komoly gondot okoz a védekezés számára, ugyanis az emberek nem rendelkeznek az oltásról való döntéshez szükséges információkkal. A vírus politikai eszközként történő használata sem segít a helyzeten. Ha a vírusnak nincsen pártszimpátiája, akkor talán a járványból sem kéne politikai ügyet csinálni” – mondta, majd hozzátette: érződik, hogy hamarosan választások lesznek.
PH
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója