Kiemelt hírek
Megkésettnek érzik a rendőrök az oltást
A Független Rendőrszakszervezet szerint előbb kellett volna sorra kerülniük a rendőröknek és katonáknak.
Az oltási terv következő lépcsőjéhez érkeztünk, ami annyit tesz, hogy már a rendvédelmi dolgozók és katonák oltása is megkezdődik hamarosan – jelentette be kedden Müller Cecília. Sokan ezt is megkésettnek érzik és kiábrándultak a rendszerből, tömegével szerelhetnek le a veszélyhelyzet után.
„A védekezés stabilitása és biztosítása érdekében megkezdjük a védekezésben résztvevő rendvédelmi dolgozók és katonák oltásait is” – mondta Müller Cecília az operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján. Ennél közelebbi időponttal azonban az országos tiszti főorvos nem nyugtatta meg a rendőröket és katonákat, hogy pontosan mikortól kaphatják meg az oltást.
A Független Rendőrszakszervezet főtitkára, Pongó Géza szerint ez a bejelentés megkésett, előbb kellett volna sorra kerülniük a rendőröknek és katonáknak, mint mondja, hetek óta várták a behívót, hogy végre megkaphassák az oltást. „Ezek a kollégák szintén a frontvonalban vannak, nap mint nap fokozottan kitettek a koronavírus veszélyeinek, mégsem kapták meg időben az oltást” – mondta lapunknak a főtitkár, aki szerint ezzel a kormány semmibe veszi áldozatkész munkájukat.
„Az állomány várta, hogy az orvosokkal és idősekkel jóformán egyidőben elindulhasson az ő oltásuk is, ennek ellenére ez nem történt meg. Persze tudjuk, hogy az oltóanyagok beszerzése különféle okok miatt lassabb a korábban reméltnél, ennek ellenére már nagyon sok civil is megkapta, ők pedig még csak most kerülhetnek sorra. Sokan úgy érzik, hogy ezzel semmibe veszik őket” – mondta Pongó. Hozzátette, hogy hetek óta ostromolta levelekkel az ORFK Személyügyi Főigazgatóságát: sürgessék meg az állomány minél előbbi beoltását.
„Sosem kaptam kielégítő választ ezekre a levelekre. Örülök ugyanakkor, hogy végre sorra kerülnek a rendőrök és a katonák, de az
egy dolog, hogy most bejelentették, az pedig egy másik, hogy mikor juthatnak végre hozzá a vakcinákhoz.
A védettség kialakulása pedig szintén sok idő, így a legoptimálisabb fejszámolással is csak április elejére vagy közepére érezhetik magukat némiképp biztonságban a kollégák.”
Pongó hozzátette: a rendőrök nem csupán a megkésett oltások, de a korábban beharangozott illetményemelések hiánya miatt is kiábrándultak, feszültek. „2020 elején volt egy 10 százalékos pótlék, amit sokan megkaptak, de az alapfizetésbe az ígéret ellenére nem építették be. Arról nem is beszélve, hogy a cafetéria keretének 400 ezer forintra emelése sem történt meg, maradt 200 ezer forint továbbra is. Ez azt jelenti, hogy amióta a vírus a nyakunkon van, a rendőrök semmit nem kaptak, amitől azt éreznék, hogy elismerik és megbecsülik a munkájukat” – mondta. A főtitkár azt is kifejtette, hogy a szolgálati törvény legújabb módosításának tervezetében sem szerepel az illetmények tavaly ígért rendezése, ezzel szemben az ideiglenes átrendelés időtartamát évi 30 napról 60 napra szeretnék felemelni.
„Ennek csak az lehet a következménye, hogy amint vége van a veszélyhelyzetnek, nagyon sokan le akarnak majd szerelni. Egy közeli ismerősöm például a veszélyhelyzet alatt is többször megpróbálta, mert talált egy jobban fizető, testhez álló civil foglalkozást. Ennek ellenére nem válthat szakmát, mert a jogszabály a jelenlegei helyzetben nem engedi, ezért félő, hogy mire eljut majd odáig, betölti más azt az állást. De nem csak ő várja, hogy végre adódjon egy lehetőség, több százan fognak egyszerre leszerelni. Nagyon optimista szám, amit most mondtam, szerintem akár ezren vagy még többen is pályaelhagyók lehetnek éves viszonylatban.”
168.hu
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója