Kiemelt hírek
A CSU képviselője Orbánról: „Állami vezető így nem kommunikál”
Monika Hohlmeier, a bajor Keresztény Szociális Unió (CSU) európai parlamenti képviselője a 168 Órának adott nyilatkozatot.
A politikus, aki az EP Költségvetési Ellenőrző Bizottságának elnökeként az elmúlt időszakban sokat foglalkozott Magyarországgal, és ténymegállapító küldöttséget is vezetett hazánkban, a fideszes képviselők néppárti frakcióból való távozásával kapcsolatban azt mondta: mindig nyitottak voltak az eszmecserére, és arra, hogy meghallgassák Orbán Viktort és a Fidesz képviselőit.
Mint mondta, a múlt héten a néppárti frakció alapszabályának régóta esedékes módosításáról szavaztak, azzal a céllal, hogy távkonferenciás ülésezéssel is biztosítani tudják a frakció megfelelő működését. A módosítás – tette hozzá – nem irányult sem valamely képviselőcsoport, sem a megválasztott EP-képviselők alapvető jogai ellen. A Fidesz nyilvános állításával ellentétben nem irányult a Fidesz ellen sem – fogalmazott. Orbán Viktor azonban szerinte olyan levelet írt, amelyben nyomást gyakorolt az EP-képviselőkre, hogy szavazzanak a módosító javaslat ellen, mert az ő politikai akaratát az szolgálná.
„Ezt a mandátumunkba történt beavatkozást nem helyénvalónak, önhittnek és arra alkalmatlannak ítéltem, hogy egy állami vezető így folytasson párbeszédet az Európai Parlament tagjaival” – fogalmazott Hohlmeier. Hozzátette: kollégái ugyanígy éreztek.
A német néppárti politikus – aki egyébként Franz Josef Strauss néhai bajor miniszterelnök lánya – támogatásáról biztosította Manfred Webert, a néppárti frakció elnökét, aki arról beszélt, hogy hídépítőnek tartja magát. „Sajnálatos módon az a benyomásom, hogy ezt a hidat csak mi akarjuk építeni” – zárta nyilatkozatát Monika Hohlmeier.
Testvérlapunk, a 168 Óra e heti, csütörtökön megjelenő száma részletesen foglalkozik a Fidesz és az Európai Néppárt kapcsolatával.
PH
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt