Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

A drón nem játék

Létrehozva:

Fotó: Shutterstock

A „pilóták” 16 éves koruktól jelentkezhetnek a kötelező alapképzésre.

Magyarország jelentős mértékben lemaradt a pilóta nélküli repülőgépek – vagyis a drónok – üzleti és ipari alkalmazásában más országokhoz képest. Azonban a korábbi uniós előírásokat követően februártól életbe léptek a hazai jogszabályok is, ezért a szakértők a jövőben nálunk is robbanásszerű fejlődést várnak.

A megváltozott jogi környezetben a „drónpilótáknak” ingyenes alapképzésen kell részt venniük, és vizsgát is kell tenniük, ami nemcsak a biztonságos üzemeltetés miatt fontos, de az esetleges biztosítási kártérítésnek is ez az elengedhetetlen feltétele – erre hívta fel a figyelmet a Groupama Biztosító. A vizsgadíj más közlekedési eszközök jogosítványainak megszerzési költségeihez képest elenyésző, mindössze 4 600 forint. Jelentkezni 16 éves kortól lehet a Közlekedéstudományi Intézetnél, a felkészülés online tanfolyamon is történhet, de vizsgát tenni csak személyesen lehetséges. 

 

Nem játék

A drónt kezdetben elsősorban kedvtelésre, szórakozásra használták, azonban az utóbbi két esztendőben egyre inkább kiszélesedett felhasználásának köre, elsősorban a forgalomirányításban, az áruszállításban, és olyan helyzetekben is, amikor egyes ipari berendezések működésének közvetlen ellenőrzése veszélyes lenne az emberek számára. 

„A mentődrónok ma már életeket mentenek, a balesetek vagy természeti csapások következményeinek gyors felmérésében, vagy a mentéshez szükséges eszközök helyszínre szállításában is segíteni tudnak” – tudtuk meg Pál Károlytól. A Drónpilóták Országos Egyesületének elnöke emellett elmondta, hogy „egyre gyakrabban használják ezeket az ügyes szerkezeteket arra, hogy a zsúfolt nagyvárosokban velük oldják meg a sürgősségi gyógyszerszállítást, vagy segítségükkel a mezőgazdaságban a növényvédő szereket célzottan juttathatják el a termőföldekre, ezzel is csökkentve a környezet vegyianyag-terhelését”. 

Sokan mindmáig csak játéknak tekintik ezeket az eszközöket, egyfajta hobbinak. Azonban az új szabályozások szerint, ha a pilóta nélküli eszköz súlya meghaladja a 120 grammot, vagy adatrögzítővel rendelkezik, illetve a távpilótától messzebbre repül, mint 100 méter, akkor már egyértelműen drónnak, és nem játéknak minősül. 

 

Balesetveszély

A drónok üzemeltetésének szabályai számos területen megegyeznek a gépjárművekre vonatkozó előírásokkal. Nem csak a már említett jogosítvány megszerzése kötelező a távpilóták számára, de az eszközt le is kell vizsgáztatni, s amire kevesen gondolnak, kötelező felelősségbiztosítást is kell kötni rájuk. Bár a repülési szabályok betartásával a drónbalesetek elkerülhetőek, de éppen négy esztendeje fordult elő Budapesten, hogy egy szingapúri férfi légifelvételeket készített egy drónnal a Szabadság híd felett, de egyszer csak azt vette észre, hogy elveszett a kapcsolatot a vezérlőeszköz és a drón között, és az eszköze egy autóra zuhant rá. A kocsi szélvédője megrongálódott, de személyi sérülés szerencsére nem történt.

Három éve egy ennél súlyosabb esetről szóltak a híradások. Az Egyesült Államokban, Dél-Karolinában egy Robinson R22-es, kétszemélyes könnyű helikopter zuhant le, a szerencsétlenséget pedig bizonyíthatóan egy drón okozta. Pusztán szerencse, hogy ebben nem egy nagy utasszállító repülőgép esett áldozatául a találkozásnak. A baleset során kerültek az érdeklődés homlokterébe az olyan esetek, amikor nem a repülőteret megközelítő utas- vagy teherszállító gép kerül veszélybe egy drón miatt, hanem egy alacsonyabb magasságban szálló bármiféle embervezette eszközök. A sajnálatos eset egyébként úgy történt, hogy a balesetet szenvedett helikopterrel kiképzést végeztek, a lebegést gyakorolták, amikor az oktató elmondása szerint a drón – valószínűleg egy kínai gyártmányú négyrotoros Phantom – felbukkant a gép előtt. Az oktató átvette a kormányt és kitérő manőverrel próbálkozott, hogy elkerülje az ütközést, ami eredményesnek is bizonyult. A drón nem érintette a helikoptert, ám az elkerülő kormányzás során „találkozott” egy fával, és a Robinson végül a földön kötött ki az oldalára fordulva. Személyi sérülés szerencsére itt sem történt.

 

Felelősségbiztosítás

A műszaki hibák természetesen a drónoknál is megeshetnek. Balázs Attila, a Groupama Biztosító főosztályvezetője ennek kapcsán elmondta, hogy a felelősségbiztosítás a drónok esetében is az okozott kár megtérítését, az üzembentartó, illetve a kárt elszenvedett személy biztosítási védelmét szolgálja. A pilóta nélküli légi járműveknél is üzembentartói felelősségről lehet beszélni, vagyis, ha a drón üzemeltetője kölcsönadja valakinek a gépét, akkor neki kell meggyőződnie arról, hogy az adott személynek van-e rá érvényes jogosítványa, éppen úgy, mintha valaki a kocsiját adja kölcsön valakinek. A drónvizsga megléte azért is fontos, mert a kötelező felelősségbiztosítás révén csak akkor lehet kártérítésre számítani, ha a reptetőnek van érvényes vizsgája. A baleset során elszenvedett személyi sérülés esetén azonnal értesíteni kell a mentőket, és az illetékes hatóságokat is, ugyanakkor minden balesetről, káreseményről értesíteni kell a biztosítót is.

 

Bonta Miklós

Legnépszerűbb cikkeink