Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Kitagadták Kínából a Golden Globe-győztes rendezőt

Létrehozva:

Fotó: Vegafi / Wikimedia Commons

Chloé Zhaót az ország bemocskolásával vádolták meg egy korábbi interjúja miatt.

Törölték az Oscar-esélyes A nomádok földje című filmmel kapcsolatos tartalmakat az internetről Kínában, miután rendezőjét, a kínai származású, de az Egyesült Államokban élő Chloé Zhaót „Kína bemocskolásával” vádolta meg néhány helyi felhasználó egy korábbi interjúja miatt.

Néhány nappal ezelőtt a kínai sajtó még elismerően beszélt Chloé Zhaóról, miután a történelem során első ázsiai nőként nyerte el a legjobb rendezőnek járó Golden Globe-díjat. Az állami média még „Kína büszkeségének” is nevezte ekkor a rendezőt, valamint nagy elánnal hirdette a mozi április 23-ra tervezett bemutatóját. Múlt pénteken azonban váratlanul elkezdtek eltűnni az állami weboldalakról és a közösségi médiából a filmmel kapcsolatos tartalmak és ajánlók, valamint a legjelentősebb jegyárusító oldalakról is eltávolították a vetítési időpontokat. 

A film online térből való „eltüntetésének” hátterében a jelek szerint Zhao egy korábbi, 2013-as, a Filmmaker magazinnak adott interjúja állhat, amelyben kamaszkorát felidézve úgy írta le Kínát, mint „egy hely, ahol mindenütt hazugság van”. Az interjút már februárban levették a magazin internetes oldaláról, azonban az online archívumban ezt követően is elérhető maradt. Zhao nyolc évvel ezelőtti szavai múlt pénteken bukkantak fel újra a kínai közösségi médiában, amelynek néhány felhasználója „Kína bemocskolásával” vádolta meg a rendezőt és a film bojkottjára szólított fel.

A kínai Twitterként is emlegetett Weibo mikroblogon a filmhez kötődő hashtag több mint 87 milliós nézettséggel és 40 ezer továbbosztással rendelkezik, de a hozzá kapcsolódó tartalom eltűnt és csak egy üzenet olvasható helyette, amely szerint azt „a releváns törvényeknek, szabályozásoknak és politikai irányelveknek megfelelően” eltávolították. A forgalmazó egyelőre nem erősítette meg, hogy a film bemutatója elmaradna Kínában, és a Variety című filmes portál értesülése szerint az illetékesek abban reménykednek, hogy visszafogottabb keretek között ugyan, de be fogják tudni mutatni a produkciót. 

A Francis McDormand főszereplésével forgatott road movie a velencei filmfesztiválon való bemutatkozása óta számos fontos filmes díjat megnyert már, többek között a legjobb rendező és a legjobb filmdráma díját is elnyerte, emellett pedig Oscar-esélyei is nagyon erősek. A Jessica Bruder azonos című könyvén alapuló mozi hátterét egy valós esemény valós helyszíne adja. A legtöbb szereplő pedig nem színész, hanem hétköznapi emberek, akiknek a saját életükből vett történetei keretezik a filmet. 

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink