Nagyvilág
Történelmi pápai vizit Irakban
Ferenc pápa személyében először látogatott a római katolikus egyház vezetője Irakba a múlt hétvégén.
Az egyházfő hangsúlyozta: a remény zarándokaként látogat el a háború és terrorizmus sújtotta térségbe, „vigaszt és gyógyulást kérve a sebekre”.
Hétfőn visszatért Rómába Ferenc pápa, miután az előző napokban konfliktus sújtotta városokba látogatott, muszlim és keresztény vezetőkkel találkozott, és békéről és békés együttélésről prédikált Irakban.
A történelmi látogatás során Ferenc pápa Bagdadban misét pontifikált, és megemlékezett az ottani keresztények ellen elkövetett merénylet áldozatairól, Nedzsefben járva pedig az iraki síiták legbefolyásosabb vezetőjével, Ali asz-Szisztáni nagyajatollahhal találkozott. A katolikus egyházfő ezután Moszulban és Karakosban az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet pusztítását elszenvedő keresztényekkel és muszlimokkal is beszélgetett.
Programjának hivatalos lezárásaként Ferenc pápa vasárnap misét mondott az észak-iraki Kurdisztáni Autonóm Régió székhelyén, Erbílben. Az egyik helyi stadionban összegyűlt hatalmas tömeg előtt az egyházfő úgy fogalmazott: Irak mindig vele fog maradni a szívében. Az esemény egyik résztvevője, egy apáca szerint „a pápa látogatása reményt és bátorságot ad, olyan mintha egy új életet ünnepelnénk”.
A mise után Ferenc pápa találkozott annak a halott kurd kisfiúnak, Alan Kurdinak az apjával, akinek holtteste 2015-ben, a migrációs válság csúcspontján a partra sodródott Törökországban, és a róla készült fénykép bejárta a világsajtót. Az egyházfő együttérzését fejezte ki a férfinak, aki a családjával egy csónakon próbált eljutni Törökországból a görögországi Kos szigetére, de csónakjuk felborult, felesége és két kisgyereke pedig vízbe fulladt.
A katolikus egyházfő biztonsági és járványügyi aggodalmak ellenére látogatott a többségében síita muszlimok lakta Irakba. Évek óta tervezett útját eddig a térségben dúló konfliktusok akadályozták. A pápa a koronavírus-világjárvány miatt tizenöt hónapja nem tett apostoli látogatást egyetlen országban sem.
Irakban 1947-ben még csaknem ötmillió keresztény élt, 2003-ra számuk 1,4 millióra csökkent, majd 2015-re néhány százezerre. A most 38 millió lakosú Irakban a hivatalos adatok 590 ezerre teszik a keresztények számát.
MTI / PH
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!