Nagyvilág
Rehabilitálták a volt brazil elnököt
A brazil legfelsőbb bíróság felmentette a volt brazil elnököt, Lulát a korrupció vádja alól, és hatályon kívül helyezte az ítéletet.
Luiz Inacio Lula Da Silva 2003 és 2011 között volt államfő, és mandátuma lejárta után is a Munkáspárt (PT) meghatározó alakja maradt. 2016-ban szintén munkáspárti utódja, Dilma Rouseff kérésére a kabinetfőnöki tisztséget is ellátta.
Lulát 2018-ban 12 év börtönbüntetésre ítélték, a számos üzletembert és politikust érintő, úgynevezett „Autómosó műveletben”. 2019. november 8-án helyezték szabadlábra, 2021. március 8-án pedig hatályon kívül helyezték az ítéletet.
Luiz Inacio Lula Da Silva 1945-ben született. Már a ’70-es évek óta meghatározó szakszervezeti vezető volt, és részt vett az 1964-óta fennálló katonai diktatúra elleni megmozdulásokban, amiért a börtönt is megjárta. 1980 februárjában a radikális baloldaliként induló Munkáspárt alapító tagja, majd augusztustól első elnöke.
A katonai diktatúra 1985-ös bukása után minden alkalommal a PT elnökjelölte volt. 1989-ben, 1994-ben és 1998-ban második helyen végzett, 2002-ben azonban nyer, és 2003 január elsejétől Brazília első munkáspárti elnöke lett.
Elnöksége alatt több reformot vezetett be, amelyekkel tömegeket emelt ki a mélyszegénységből, és több mint 20 millió munkahelyet hozott létre. Őt tartották a 2018-as választások esélyesének, indulását azonban megakadályozta, hogy a Petrobras állami olajvállalattal kapcsolatos korrupciós ügyek miatt 12 év letöltendő börtönbüntetésre ítélték.
Az ítélet megsemmisítése egyben azt is jelenti, hogy Lula indulhat a 2022-es elnökválasztáson.
Makai Maxim
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!