Extrém figurák hétköznapi vágyakkal

Két filmet ajánlunk a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál versenyprogramjából.

A végéhez közelít a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál (BIDF), amely idén a járványhelyzet miatt online formában került megrendezésre március 1–10. között. A mezőny az egyetemista diákok blokkján túl négy kategóriára oszlik: a Szeretet, a Gonosz, a Remény és a Megbocsátás birodalmába látogathatunk. Nem maradnak le azok sem, akik most kapcsolódnak be, hiszen a filmek a premier időpontjától a fesztivál végéig bármikor megtekinthetők a jegyvásárlás után. 

Túl a nagyján, tervekkel tele

The Villages, a világ legnagyobb luxus-nyugdíjasközössége 130 ezer lakosnak ad otthont Floridában – az Isten hozott a mennyországban! az ő felhőtlen, éppen ezért iszonyatosan groteszk világukba kalauzolja a nézőt. Mert hiába élik úgy utolsó éveiket, mintha friss főiskolások volnának, a szemük egy-egy rándulásából látszik, hogy ők is tudják: van ebben valami – micsoda is? Torokszorító? Mulatságos? Egyszerre a kettő. Akik ideköltöznek, láttak már eleget, nem ámítják magukat. A falak mű-repedéseit a kedvükért festették fel, hogy fiatalkoruk környezetére emlékeztesse őket. Kapóra jön, hogy álomvilágban élnek: bájosak és tele vannak tervekkel, de nincs már idejük távlatokban gondolkodni. Tudják, hogy szerepjátékot játszanak, és ez nem is mindnyájukat zavarja. 

A film egyik legnagyobb erénye, hogy nem lerántani akarja a leplet (az elejétől tudjuk, mi van mögötte), inkább megmutatja, hogy bár a közösségbe költözés sok mindenre lehetőséget kínál, a valódi döntéseket attól függetlenül kell meghozniuk a főszereplőknek. Lance Oppenheim rendező jó arányérzékkel kombinálja a három szálat: egy frissen megözvegyült, társat kereső nő, egy megállapodni nyolcvanegy éves korára sem tudó kalandor, és egy különös házaspár történetét, ahol a férfi a drogokba és a spiritualitásba menekül, míg felesége rengeteg vívódással próbálja őt a földön tartani. Oppenheim nagy érdeme, hogy egyszerre látja meg ezeknek az embereknek a felszínességét és a mélységét, ami egy nagyon szép, ugyanakkor legalább annyira szórakoztató filmet eredményez.

A vetkőzés a vállalkozás része

A kínálat egyik legmeghökkentőbb darabjának A sztriptíztáncos és a tábornok című belarusz film ígérkezett – Andrei Kutsila műve ebből a szempontból nem is okoz csalódást. Két generáció és két értékrend együttélése – nagypapa és unokája közös háztartást vezetnek, miközben radikálisan mást gondolnak a világról. Anatol, a huszonnyolc éves sztriptíztáncos férfi a maga ellentmondásaival egymaga is könnyen elvinné a filmet. Izgalmas látni azt, ahogyan munkájára valóban munkaként tekint – lelkiismeretes, maximalista és önmegtartóztató, fejlődni szeretne, valódi művésszé válni, csak éppen nem tud túllépni azon, hogy a „szexi vagy nem szexi” ellentétpárban gondolkodjon. Megveti nagyapja rigolyáit, mégis kimegy felásni a telkét – az egyik kezével dolgozik, a másikkal sztriptíz-ügyeket intéz. Egy intelligens srác mérnökdiplomával, aki esténként spicces irodista nőknek rázza tökéletesre gyúrt testét. 

Szép, amikor a show-ról nagyon hasonló plánban a nagyapa alakjára vágnak. Ő a múltban él, egykori tábornok, csak akkor mozdul ki otthonról, ha egy protokollrendezvényen a kommunizmus szépségeiről kell szónokolni fiataloknak. Ilyenkor felveszi kitüntetésektől súlyos egyenruháját – ő is jelmezt visel, mint Anatol. A nyugalmazott tábornok szinte karikatúra, minden szovjet-sztereotípiát egyesít magában – a probléma csak az, hogy éppen ezért (a végső csavar kivételével) nagyon kiszámítható, mit várhatunk tőle a jelenetek során. A filmben egyáltalán nincsenek interjúszituációk, megfigyelőként szemléljük a két férfi életét, akik néha mintha a kamera kedvéért ismételnék konfliktusukat. Ezzel együtt vannak hiteles pillanatok, maga az alaphelyzet pedig akkor is hallatlanul érdekes, ha a film egy idő után önismétlővé válik. A két fél egymásra utaltsága szép metaforája a belarusz (és általában a kelet-európai) társadalomnak. A saját normáik szerint próbálnak élni, miközben az utcán tankok vonulnak föl.

És a többiek

Nagyon különböző filmek férnek meg egymás mellett a BIDF programjában. Egyes rendezők olyan aktualitásokat, mint az internetes zaklatás (Csapda a neten) vagy a transzneműség (Kislány vagyok) járnak körül, míg másokat örök érvényű, hétköznapi, vagy éppen extrém témák foglalkoztatnak. Bepillantást nyerhetünk a híres-hírhedt politikus időskori éveibe (Gorbacsov.mennyország), egy Down-szindrómás házaspár szerelmébe (Egy házaspár), visszatérő téma a háború (Isten hozott csecsenföldön; Még egy ugrás) és a börtön (Mesék a zárkából; Szemtől szemben) – az idősotthonba beépülő magánnyomozó története (Kedves kém) pedig a szinopszis alapján szinte játékfilmnek tűnik.

Purosz Leonidasz