Kiemelt hírek
Üres éttermek, életteli képek – Buzás Aliz poszterei
Az illusztrátor kedvenc kávézói és éttermeit festette meg, az eladásból befolyó összeggel pedig támogatni szeretné a fennmaradásukat.
A világjárvány mindannyiunk életére hatással van. Bezártak az éttermek, kávézók, a főváros korábbi pezsgése ma sehol nincs, a vendéglátósok közül is sokan az utolsó tartalékiakat élik fel. Többen csak közösségi összefogással tudnak túlélni, ebben próbál Buzás Aliz segítségükre lenni különleges posztereivel.
Buzás Aliz illusztrátornak számos munkája kötődik a fővároshoz. Mostanában pedig olyan képeslapokat és plakátokat készít, amelyek kedvenc éttermeit, kávézóit ábrázolják, hogy a megvásárlásukból támogatni tudja a vendéglátó egységeket. A művésznő a We Love Budapestnek mesélt arról, hogy sokat gondolkodott, miként tudná segíteni azokat a helyeket, amiket a korlátozások feloldása után is szívesen látogatna.
„Arra jutottam, hogy az emberek örülnének annak, ha az otthonaikban ki tudnának tenni egy plakátot a kedvencükről, és közben a plakát megvásárlásával támogatni is tudnák ezeket a kávézókat, éttermeket. Szerettem volna a rajzokban összefoglalni ezeknek a helyeknek az esszenciáját, emlékét. Remélem, sokan fognak tőlük plakátokat vásárolni és ezáltal segíteni őket” – mesélte Aliz a lapnak.
Alizt korábban már megihlette a Deák tér és Budafok között közlekedő 47-es villamos, megrajzolta Budapest kerületeit, illusztrált kiadványt a Közlekedési Múzeum felkérésére, a Bomo Art noteszeire pedig a budapesti hétköznapok elkapott pillanatait álmodta meg. Most kedvenc kávézói és éttermeit festette meg, az eladásból befolyó összeggel pedig támogatni szeretné a fennmaradásukat. Egyelőre a Jedermann, a Kelet Kávézó, a Majorka és a Tranzit számára készültek plakátok. A Jedermannban már meg is vásárolhatjuk az alkotásokat, de a többi hellyel is folyamatosan egyeztet. Aliz a lapnak azt is elárulta, hogy szabadidejében, munka mellett rajzolja a plakátokat, így még nincs konkrét elképzelése, hány helynek fog illusztrációt készíteni, de a sorozat mindenképp folytatódik, hiszen minél többeknek szeretne segíteni.
Az illusztrátor személyes oldalán további munkáit is megtekinthetjük.
PH
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!