Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Eltiltottak az ebtartástól egy kutyáját elhanyagoló férfit

Létrehozva:

A kutya nyakán kóros elváltozások alakultak ki a tartási körülmények miatt.

Az ügyészség közérdekvédelmi jogkörében eljárva kezdeményezte egy állatkínzás miatt elítélt férfi eltiltását az ebtartástól.

A férfit a bíróság korábban, 2020 júniusában jogerősen bűnösnek mondta ki állatkínzás bűntettében, mivel 2019 nyarán több alkalommal is, több napra ivóvíz és élelem nélkül magára hagyta a közepes méretű keverék kutyáját úgy, hogy az ebet a háza tornácán lévő oszlopok egyikéhez egy kötéllel kikötötte. A kutya nyakán elhelyezett madzag azonban olyan szoros volt, hogy a kutya nyakába „belenőtt” és súlyos sérüléseket okozott. A kutya kórosan lesoványodott, a nyaka körül pedig kóros elváltozások alakultak ki, melyek komoly fájdalommal jártak, és amely állapot az állatnak az átlagosnál erőteljesebb szenvedést okozott.

A törvény értelmében a férfi állattartónak minősült, azonban elmulasztotta a kutyáját a jó gazda gondosságával ellátni, nem biztosította a felelős állattartáshoz szükséges és elvárható körülményeket, az állatvédelmi szabályokat többszörösen és súlyosan megszegte, amivel az állatnak indokolatlanul, hosszan tartó különös szenvedést okozott.

Az ügyészség álláspontja szerint ezért az alperes alkalmatlan az ebtartásra, így indokolt az attól való eltiltása.

Az ügyészség keresete eredményeként a Szekszárdi Törvényszék bírósági meghagyást bocsátott ki, melyben az alperest az ebtartástól öt évre eltiltotta. A bírósági meghagyás még nem jogerős.

 

Legnépszerűbb cikkeink