Nagyvilág

 Brigitte Macron is elbúcsúztatta Pierre Cardint

Published

on

Brigitte meg akarta látogatni a halála előtt, de Cardin már nem tudta fogadni, túl gyenge volt. 

Brigitte Macron, a francia first lady is részt vett a decemberben 98 évesen elhunyt legendás divattervező, Pierre Cardin búcsúztatásán pénteken a párizsi Madeleine-templomban. A szertartáson ott volt Rodrigo Basilicati Cardin, az elhunyt unokaöccse és örököse, valamint a divatház több vezetője, köztük Jean-Pascal Hesse és Maryse Gaspard is.

A Cardin márka fejének tavaly októberben kinevezett Basilicati Cardin elmondta, hogy Macron szerette volna meglátogatni nagybátyját még a halála előtt, de a divattervező már túl beteg volt, ezért nem tudta fogadni a first ladyt.

„Megköszöntem, hogy ma eljött és képviselte Franciaországot” – mondta Basilicati Cardin a búcsúztatás után.

„Úgy gondolom, Pierre Cardin meg is érdemelte ezt a figyelmet, hiszen ő képviselte világszerte a francia couture-t. Mindig arról beszélt, hogy Franciaország tette azzá, amivé vált” – fűzte hozzá.

A ceremónián a francia Művészeti Akadémia tagjai, akiket Halhatatlanoknak neveznek, szintén lerótták tiszteletüket Cardin előtt, aki 1992-ben az első divattervezőként került a tekintélyes testület tagjai közé.

A búcsúztatók között volt a divatszakma számos képviselője mellett az énekesnő Sylvie Vartan, a galériatulajdonos Thaddaeus Ropac és a divattörténész Pamela Golbin is. Cardin december 29-én hunyt el, és egy szűkkörű szertartáson január 2-án helyezték örök nyugalomra a Montmartre-i temetőben néhai üzlettársa és partnere, André Oliver mellé. 

A Madeleine-templomot a szertartáshoz fehér virágokkal díszítették fel. A templomban a meghívottak a pandémia alatti szabályoknak megfelelően távol foglaltak helyet egymástól. A ceremóniát Mozart, Schubert és Bach zenéje kísérte.

MTI

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version