Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Levélben kapott mérget a tunéziai elnök

Létrehozva:

Az észak-afrikai országban január 16. óta folynak a tiltakozások / Forrás: MTI/EPA/Mohamed Meszara

A hivatalvezető megvakult, amikor kinyitotta a borítékot.

Kaisz Szaíd tunéziai elnöknek címzett üres boríték érkezett a héten az észak-afrikai ország államfői hivatalába, a levelet kibontva az egyik munkatárs megbetegedett és időlegesen megvakult, közölte csütörtökön a hivatal.

A tájékoztatás szerint az államfő jól van, mivel hozzá nem jutott el a küldemény.

Az incidenst az államfői hivatal „gyatra mérgezési kísérletnek” minősítette.

A borítékon feladót nem tüntettek fel. A hivatalvezető nyitotta ki, de üres volt. Azonban „amint kinyitotta, rosszul lett, majdnem elájult, szinte teljesen elveszítette látását, és fejfájása alakult ki.” A hivatalvezetőt egy katonai kórházba szállították. Egy másik munkatársnál hasonló tünetek mutatkoztak, de jóval enyhébb formában.

A borítékot iratmegsemmisítőbe tették, a maradványokat pedig a belügyminisztériumba vitték elemzésre. Egyelőre nem tudni pontosan, milyen anyag lehetett a küldeményben.

Az észak-afrikai országban január 16. óta tiltakozások folynak az egyre romló gazdasági helyzet és a koronavírus-járvány okozta válság miatt. Hisám Masísi miniszterelnök a múlt héten jelentette be, hogy átalakítja kormányát, lecserél 12 minisztert. Egyben nemzeti párbeszédet szorgalmazott, és gazdasági reformokat ígért a magas munkanélküliség és a közszolgáltatások silány volta miatti tüntetések lecsillapítására. (MTI)

Legnépszerűbb cikkeink