Kiemelt hírek
Izraelben felülmúlja a várakozásokat a Pfizer/BioNTech vakcina
Izraelben 128 ezer embert oltottak már be mindkét adaggal, és mindössze húszan betegedtek meg közülük, miközben az országban rekordot dönt a fertőzések száma.
Soha nem látott mértéket öltött a koronavírus-járvány Izraelben, az új fertőzések és a súlyos vagy kritikus Covid-19 szövődmények miatt kórházi felvételek száma is rekordot döntött. Erről Yuli Edelstein egészségügyi miniszter számolt be kedden a parlamentben.
A Reuters beszámolója szerint Edelstein ugyanakkor azt is elmondta,
egyetlen súlyos eset sincs azok körében, akik már megkapták a második vakcinadózisukat is.
Izrael december 19-én kezdett oltani a Pfizer/BioNTech vakcinájával, 23% kapta meg az első, 6% már mindkét adagot.
A Times of Israel arról írt, hogy a Pfizer vakcina még hatékonyabb,mint azt a klinikai vizsgálatok mutatták: mindössze 20 megbetegedést regisztráltak annál a 128 ezer izraelinél, akik egy hete kapták meg a második vakcinát is.
Cyrille Cohen, Bar Ilan Egyetem professzora vezető immunológusa szerint ha az általános izraeli társadalmat „tökéletlen” kontrollcsoportként vizsgálják, akkor a számítások szerint a vakcina kissé meghaladja a Pfizer klinikai vizsgálata által előrevetített 95% -os hatékonyságot.
„Ha így folytatódik, akár az is lehet, hogy az oltás hatékonyabb, mint azt a Pfizer gondolta”
– mondta a Anat Ekka Zohar, a Maccabi elemzője is.
A 20 ember közül egyik sem került kórházba és nem szenvedett 38,5 foknál magasabb lázban. Ez az immunológusok szerint azt jelezheti, hogy a vakcina akkor is megakadályozza a betegség súlyosbodását, ha az emberek megfertőződtek, bár azt természetesen lehetetlen tudni, hogy a tüneteik milyenek lettek volna az oltás nélkül.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója