Magyarország
Jakab Péter is indul a miniszterelnök-jelölti előválasztáson
Márki-Zay, Fekete-Győr szintén aspirál, Dobrevről és Karácsonyról még nem tudni.
Indul a miniszterelnök-jelölti előválasztáson a Jobbik elnöke. Jakab Péter ezt a Facebook-oldalán jelentette be. A Jobbik elnöke azt is közölte,
veresége esetén támogatja győztest.
Jakab szerint az előválasztáson a nép fogja eldönteni, ki méltó arra, hogy legyőzze a Fideszt és Orbán Viktort. Az elnök elmondta, legkésőbb október 23-ig ki fog derülni, hogy ki lesz az ellenzék jelöltje a kormányfői posztra és a 106 közös egyéni képviselőjelölt neve is ismert lesz.
Korábban írtunk arról, hogy a Momentum szintén a pártelnököt, Fekete-Győr Andrást indítja, mert Donáth Anna EP-képviselő nem vállalta a jelöltséget.
Rajtuk kívül eddig Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester és Pálinkás József, Orbán Viktor korábbi oktatási minisztere jelezte, hogy indulna az ellenzék miniszterelnök-jelöltjének posztjáért.
Gyurcsány Ferenc nemrég azt mondta, hogy ha lesz, akkor felesége, Dobrev Klára lesz a DK kormányfő-jelöltje. Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere legutóbb úgy nyilatkozott,
februárban kiderül, hogy lesz-e előválasztás, és indul-e rajta.
Az ellenzék miniszterelnöki előválasztása nem tét nélküli, mert a közvélemény-kutatások szerint pillanatnyilag nagyobb a támogatottságuk a kormánypártokénál.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!