Magyarország

Alig találtak koronavírus-fertőzöttet Budapesten

Published

on

De ez nem jelenti, hogy nincs jelen a járvány, csak azt, hogy akiben kis mennyiségben van jelen a vírus, annak nagy valószínűséggel fals negatív eredményt mutat a gyorsteszt.

Öt nap alatt összesen 1692 mintát vettünk kerületiektől antigén gyorsteszttel: a Bakáts téren 868-at, az Ecseri úti metrónál 824-et. Ebből összesen 7 teszt lett pozitív (a mintavétel 0,41%-a) – írta a Facebookon a ferencvárosi önkormányzat.

Ez első látásra azt mutatja, hogy Budapesten gyakorlatilag nincs jelen a járvány, mivel a fővárosiaknak még az 1%-a sem fertőzött.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ azonban korábban azt állította, az antigén gyorstesztek nem alkalmasak érdemi szűrésre.

“Az antigén tesztek nem váltják ki a PCR-vizsgálatokat, és nem használhatóak tömeges, közösségi szűrésre sem, mivel azok szervezetében, akik tünetmentesek vagy még csak enyhe tüneteket produkálnak, csak kis mennyiségben van jelen a vírus, így az ő esetükben 

a gyorsteszt nagy valószínűséggel fals negatív eredményt mutat majd.

Tehát az adott személy megnyugszik, hogy nem kapta el a vírust, közben pedig megfertőzi a környezetét. Az antigén teszt használata a középsúlyos és súlyos tüneteket mutató pácienseknél javasolt, mivel a megbetegedés mértéke összefügg azzal, hogy mennyi vírus van a légúti váladékban. Az antigén teszteknél nagyobb mennyiségű vírus és azon belül az antigén (vírusfehérje) jelenléte szükséges ahhoz, hogy ki lehessen mutatni a fertőzést. A két teszt nem összehasonlítható egymással, ezért is készült külön eljárásrend az egészségügyi szolgáltatók részére.”

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version