Nagyvilág
Elárverezték a Michael Knight beszélő autójának egy másolatát
David Hasselhoff amerikai színész fénykorának több tucat emléktárgyát elárverezték egy amerikai aukción.
A nagyjából 150 tárgyért mintegy 450 ezer dollárt (132 millió forint) fizettek a licitálók szombat este. A színész a bevétel egy részét jótékony célra fordítja. Az online aukció legdrágábban eladott darabja természetesen a K.I.T.T. (Knight Industries Two Thousand) volt, mintegy harmincan licitáltak rá, végül körülbelül 300 ezer dollárt adott érte a győztes.
Nem lehet tudni egyelőre, ki viheti haza a Pontiac Firebirdöt, mely egy nagy-britanniai parkolóban vár új gazdájára. A kocsi Hasselhoffé volt, azonban a sorozat forgatásán nem használták. K.I.T.T. a kultsorozatban a Hasselhoff alakította címszereplő, Michael Knight barátja és társa volt a bűnözők elleni harcban.
Az autó mellett autogrammkártyákat, díjakat és ruhadarabokat is vásároltak a licitálók, általában pár száz dollárért darabját. A vacsora, melyet a győztes vásárló a színésszel fogyaszthat el, jóval a becsült 20 ezer dolláros ár alatt, mindössze 9000-ért kelt el, csak három licitáló versengett érte. A 68 éves színész és énekes a 80-as és 90-es évek két legendás amerikai tévésorozatában, a Knight Riderben és a Baywatchban lett világhírű – írja az MTI.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!