Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Leigazolta Özilt a Fenerbahce

Létrehozva:

A magyar válogatott Szalai Attilát is foglalkoztató Fenerbahce labdarúgóklub bejelentette a világbajnok német Mesut Özil leigazolását

Az isztambuli klub honlapja szerint az Arsenaltól távozó középpályás átesett az ilyenkor szokásos állapotfelmérésen és orvosi vizsgálatokon, majd aláírta három és fél évre szóló szerződését.

A Gelsenkirchenben született 32 éves Özil a Schalke 04, a Werder Bremen és a Real Madrid együttesében szerepelt, mielőtt Londonba került. A német válogatottban 92 mérkőzésen 23 gólt szerzett, 2010-ben világbajnoki bronz-, négy évvel később pedig aranyérmes volt. A mértékadónak tartott transfermarkt.com szakportál szerint 2018 májusában még 50 millió euró volt Özil becsült piaci értéke, jelenleg viszont már csak ötmillió euró.

Az Arsenalnál heti 350 ezer fontot keresett, ám tavaly március óta nem lépett pályára, a jelenlegi szezonban pedig még a meccskeretbe sem nevezte őt Mikel Arteta vezetőedző. 

A játékos egy héttel ezelőtt az NTV török televízió-csatornán beszélt először arról, hogy a Fenerbahcéban folytatja pályafutását. Ugyanazon a napon jelentették be, hogy a ciprusi Apollontól érkezett magyar válogatott Szalai Attila is az isztambuli csapatot erősíti a jövőben.

 

(MTI)

 

Legnépszerűbb cikkeink