Nagyvilág

Iszlamista támadás Szomáliában

Published

on

Gépkocsiba rejtett pokolgép ölt meg három embert szombat reggel Mogadishuban

Nagyszabású támadást indított a kormánycsapatok ellen az al-Shabaab iszlamista terrorszervezet szombaton Szomáliában, a fővárostól, Mogadishutól 90 kilométernyire északkeletre.

Az al-Shabaab kelet-afrikai ország jelentős részét hatalmában tartja. A támadás, amelyben több kormánykatona is életét vesztette, reggel vette kezdetét Raaga-Ele település körzetében.

„A helyzet feszült a régióban, több száz katona és helyi milíciák tagjai gyülekeznek az iszlamisták által elfoglalt terület határainál, hogy visszavegyék az ellenőrzést a körzet felett” – közölte Mohamud Dahir helyi elöljáró a szomszédos Adale településen. Tájékoztatása szerint sok helyi lakos elmenekült a harcok elől.

Mohamud Saney katonai parancsnok szerint az iszlamisták támadásában legkevesebb hat fegyveres lázadó és három katona életét vesztette. Az al-Shabaab saját szócsövén, a Radio Andaluson keresztül azt állította, hogy a támadásban több tucat kormánykatonát megölt.

A szunnita terrorszervezet évek óta harcol az Afrika szarván fekvő, polgárháborúba süllyedt ország feletti ellenőrzés megszerzéséért. Az iszlamisták Szomália kiterjedt déli és központi területeit tartják hatalmukban, és rendszeresen támadják a polgári lakosságot és a biztonsági erőket.

Mogadishuban szombat reggel egy gépkocsiba rejtett pokolgép robbanása végzett két helyi politikus három testőrével a rendőrség közlése szerint.

(MTI)

 

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version