Kiemelt hírek
Először beszélt elnökként külföldi vezetőkkel Biden
A szomszédos országok vezetőit, Justin Trudeau kanadai miniszterelnököt és Andrés Manuel López Obrador mexikói elnököt hívta föl telefonon.
A kanadai és az új amerikai kormány kapcsolata – noha általában jó viszonyra lehet számítani – egy kérdésben biztosan nézeteltéréssel kezdődik, ez pedig az épülőfélben lévő Keystone XL kanadai-amerikai kőolaj- és gázvezeték. Biden rögtön minapi beiktatása után rendeletben leállíttatta a vezeték építését, Trudeau pedig nyíltan kifejezte csalódottságát emiatt. A megtervezése óta vitát kiváltó vezeték a tervek szerint naponta 800 ezer hordónyi kőolajat továbbítana az kanadai Alberta tartomány kőolaj- és földgázmezőiről a Texasi-öböl partjára Montana, Dél-Dakota, Nebraska, Kansas és Oklahoma amerikai államokon keresztül.
A magánjellegűnek nevezett telefonbeszélgetésben Biden azt mondta Trudeau-nak: ha nem állította volna le az építkezést, az nem illett volna egész gazdasági és környezetvédelmi politikájába, és erre tett ígéretet az elnökválasztási kampányban is – árulta el az AP hírügynökségnek egy meg nem nevezett kanadai kormánytisztviselő. A washingtoni Fehér Ház közleményében azt írta: Biden megértéssel fogadta Trudeau csalódottságát.
Trudeau a telefonbeszélgetés előtt újságíróknak nyilatkozva azt mondta: nem fogja engedni, hogy e nézeteltérés vagy más feszültséget okozzon a két ország között. „A két ország soha nem értett egyet mindenben, és nem is fog. Ez bármely amerikai elnök esetében így van, de a helyzet most olyan, hogy az átlagosnál sokkan jobban egyetértünk abban, hogy mi fontos, és mi érték. Nagy várakozással tekintek a közös munkára Biden elnökkel” – jelentette ki.
Bírálói szerint a Keystone XL vezeték révén kitermelendő olaj és gáz egyrészt növelné az üvegházhatást okozó gázok mennyiségét a környezetben, másrészt veszélyeztetné Alberta folyóit és erdőit. Az amerikai oldallal kapcsolatban a kritikusok azt mondják: a vezeték keresztülhaladna az Ogallala-vízkészleten, amely a világon az egyik legnagyobb föld alatti édesvízkészlet, és ez túl kockázatos. Támogatói szerint viszont a vezeték megépítése több ezer embernek adna munkát a határ mindkét oldalán. A vezeték terve 2008-ban készült el. Barack Obama elnök kormányzata ellenezte, ezért hivatali idejében nem is kezdődött el a megépítése, csak a Biden előtt hivatalban lévő Donald Trump idejében, mert ő támogatta.
López Obrador mexikói elnökkel másodikként beszélt Biden. Az Egyesült Államok és Mexikó között feszültséget okoz a migráció és a határon átnyúló drogkereskedelem. Noha Mexikó vállalta, hogy feltartóztatja a Latin-Amerikából az Egyesült Államokba bejutni akaró migránsokat, ez az erőfeszítése nem teljesen sikeres. Mindazonáltal a mexikói elnök utólag úgy nyilatkozott a telefonbeszélgetésről, hogy „baráti hangulatú és tiszteletteljes” volt.
(MTI)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója