Nagyvilág

Több mint 250-en haltak meg a szudáni összetűzésekben – közölte az ENSZ

Published

on

Képünk illusztráció

A szervezet szerint az incidensek komoly aggályokat vetnek fel.

Több mint 250-en meghaltak, és több mint 100 ezren váltak földönfutóvá a szudáni Dárfúr régióban hétvégén kirobbant törzsi összecsapásokban – erről számolt be pénteken az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR).

Az ENSZ emberi jogi hivatalának közlése szerint a múlt szombaton fegyveres összecsapások törtek ki arab törzsek és a masalit etnikai csoporthoz tartozó belső menekültek között Nyugat-Dárfúrban. Egy hétfői incidensben 72 ember vesztette életét, további 73-an pedig megsérültek a dél-dárfúri Gereidában egy földvita miatt a falata és a rizeigat törzs között.

„Ezek az incidensek komoly aggályokat vetnek fel azzal kapcsolatban, hogy a közeljövőben fennáll a további erőszak veszélye Dárfúrban” – mondta egy sajtótájékoztatón Ravina Samdaszáni, az ENSZ emberi jogi szóvivője. Samdaszáni felszólította a szudáni kormányt, hogy állítsa helyre a rendet, és „törje meg azoknak a fegyveres civileknek a körét, akik magukhoz ragadják a törvényt, hogy megbosszulják a közösségük tagjai elleni támadásokat”.

Nyugat-Dárfúrban a lakosok többsége menekülttáborokban él, miután a 2003-ban kirobbant etnikai fegyveres konfliktus – amellett, hogy 400 ezer ember halálát okozta – milliókat tett földönfutóvá. Az utóbbi években alábbhagyott az erőszak, de nem szűnt meg, és a helyzet nagyon ingatag. (MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version