Kiemelt hírek

Egy megalkuvások nélküli ember: száz éve született Mészöly Miklós

Published

on

Fortepan/Szalay Zoltán

Megírta a megírhatatlant, és elkerülte az önmagát megírásra kínáló megfogalmazását. Belátott a tételesség és a köznapi beláthatóság objektumai mögé. Teremtette a világot, és nem tetten érte.

Napra pontosan száz évvel ezelőtt született a 20. század magyar prózairodalmának egyik legnagyobb alakja, Molnár Miklós néven. A Mészöly írói nevet 1947-ben használta először, egy évvel korábban, hogy az első kötete, a Vadvizek napvilágot látott volna. Mészöly nemcsak nagyszerú író, hanem rendkívül sokoldalú ember is volt, végzett jogi egyetemet, szolgált frontkatonaként a második világháborúban, volt terménybegyűjtő, malomellenőr és Szekszárdon laptulajdonos. 1949-ben vette feleségül Polcz Aleine-t.

Ebben az évben már Budapesten dolgozott szabadúszóként, különböző könyvkiadóknál álnéven vállalt lektorálást. Az ötvenes évek elején az Állami Bábszínház dramaturgja volt, majd újra álnéven kényszerült dolgozni. 1950-től jó ideig csak meséket és meseátdolgozásokat közölhetett. A hatvanas évek elején pár éven keresztül tavasztól őszig a Szekszárdhoz közeli Porkoláb-völgyben időzött. Itt, a Porkoláb-völgyi présházban írta meg Az atléta halálát. Miután az új regény kiadását Magyarországon többször visszautasították, 1965-ben egy párizsi kiadó adta ki, így történt, hogy fő műve előbb jelenhetett meg franciául, mint magyarul.

Fölösleges azonban az életrajzi adatok további sorolása. Az már ennyiből is jól látható, hogy Mészöly megalkuvások nélküli ember volt. A politika, amelynek ritkán volt kegyeltje, soha nem érdekelte, mozgalmi szinten legalábbis aligha. A kádári korszak abszurd kategorizáló kényszere alapján többnyire a „tűrt” kategóriába tartozott. Nem volt úgy ellenzéki, ahogy mondjuk Konrád György, de igazi független értelmiségi volt, a szónak abban az értelmében, ahogyan kevesen mondhatják el magukról.

Ha valaki most ismerkedne meg Mészöly Miklós világával, könnyen megteheti a Digitális Irodalmi akadémia honlapján, ahol az életmű nagy része elérhető. Aki mélyebb ismeretekre vágyik, annak a legjobb szívvel ajánljuk Szolláth Dávid frissen megjelent Mészöly-monográfiáját, amelyet a centenárium alkalmából adott ki a Jelenkor Kiadó.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version