Magyarország
A bíróság félt, hogy M. Richárd elszökik, ezért letartóztatták
Letartóztatták a Dózsa György úti balesetben részes M. Richárdot hétfőn a Fővárosi Főügyészség indítványa alapján.
Mint ismert 2017 tavaszán történt súlyos Dózsa György úti balesetben két ember vesztette életét. Az első- és másodfokú ügyészség eddig is azt képviselte, hogy az egyik sofőrt le kell tartóztatni, a bíróság pedig most elrendelte „a legsúlyosabb kényszerintézkedést”.
A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség mindkét sofőrrel szemben halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra. Egy egyesített ügyben a vád közúti veszélyeztetés, valamint garázdaság és könnyű testi sértés vétsége.
Az eljárás másodfokon folyik, az elsőfokú ítélet meghozatala után a bíróság megszüntette a gyorshajtó vádlott bűnügyi felügyeletét. M. Richárd ügyészi fellebbezés alapján ismét kényszerintézkedés hatálya alá került, de nem a letartóztatását, hanem a bűnügyi felügyeletét rendelte el a másodfokú bíróság.
A bűnismétlés és a szökés-elrejtőzés valós és fokozott veszélye miatt a Fővárosi Főügyészség indítványt tett a bírósághoz, hogy rendelje el a vádlott letartóztatását, amit – a bűnismétlés veszélyére figyelemmel – a másodfokú eljárás befejezéséig el is rendeltek. A végzés nem végleges: az ügyész a szökés-elrejtőzés veszélyének mint további indoknak a megállapítása miatt, a védelem a letartóztatás mellőzéséért jelentett be fellebbezést – írja a 444.hu.
M. Richárd az ellene zajló eljárás alatt is többször vétett a törvények ellen. Tavaly októberben például jogosítvány nélkül vezetett egy Mercedest a Váci úton, két hónappal később pedig azért jelentették fel, mert a járványügyi szabályok ellenére egy újpesti edzőteremben gyúrt.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója