Nagyvilág
Zavargások Brüsszelben
Többen megsérültek, illetve tucatnyi embert előállítottak Brüsszelben egy rendőri intézkedés követően elhunyt fiatalember halála miatt tartott tüntetésen.
Információk szerint az illetékes kerületi rendőrség szombaton igazoltatást tartott Brüsszel északi, Schaerbeek nevű városrészében, mivel több fiatal – a koronavírus-járvány visszaszorítását célzó rendkívüli intézkedéseket megszegve – csoportba verődve tartózkodott közterületen – írja a Blikk a belga sajtó közlésére hivatkozva.
Sajtóinformációk szerint egyikük, a 23 éves Ibrahima B. az igazoltatás elől elmenekült, majd előállítását követően a rendőrőrsön rosszul lett, és kórházba szállítása után szívinfarktus következtében meghalt. A brüsszeli ügyészség vizsgálatot indított és orvosszakértőt kért fel a boncolás és a toxikológiai vizsgálatok elvégzésre, ezenkívül a rendőrőrsön és a férfi elfogásának helyszínen készült felvételeket is megvizsgálták, hogy kiderítsék az áldozat halálának körülményeit. A belga sajtó egy része szerint a férfit azért vette üldözőbe a rendőrség, mert a mobiltelefonjával videófelvételt készített a téren egybegyűltek elleni rendőrségi akcióról.
Szerdán a fiatalember halála körülményeinek tisztázását követelők a hatóságok által engedélyezett tüntetést tartottak a kerületi rendőrkapitányság előtt. A legfeljebb száz fősnek hirdetett megmozduláson legalább ötszázan gyűltek össze. A résztvevők egy csoportja koraeste rongálni és gyújtogatni kezdett, majd a helyszínt biztosító rendőrökre támad. Az összetűzésben többen megsérültek, és legalább tucatnyi embert előállítottak. A rendőrség vízágyút is bevetett a tömeg oszlatására.
Beszámolók szerint a helyszínen hajtott el a Fülöp belga királyt szállító autókonvoj, az uralkodó azonban – a rendőri biztosításnak köszönhetően – nem került veszélybe – közölték.
A belga sajtó csütörtöki tájékoztatása szerint a brüsszeli rendbontás nyomán kezdeményezett, éjszakába nyúló rendőri akciók során végül száztizenkét embert állítottak elő, köztük harminc kiskorút. Ez idáig négy esetben indítottak eljárást. Az intézkedés során legalább négy rendőr megsérült – közölték.
Vincent Van Quickenborne belga igazságügyi miniszter a Twitteren közzétett üzenetében kijelentette: semmilyen körülmények között sem fogadható el az, ami Schaerbeekben történt. A vizsgálatok javában folynak, eddig több mint száz embert állítottak elő. „A rendbontók nem ússzák meg büntetlenül” – fogalmazott.
A zavargások által szintén érintett szomszédos kerület, Saint-Josse-ten-Noode polgármestere, Emir Kir szerint a rendőrség beavatkozása gyors és megfelelő volt, megakadályozta, hogy a helyzet elfajuljon. Véleménye szerint a rendbontóknak semmi köze sincs Ibrahima családjához, vagy az „Ibrahima előtt tisztelgők tömegéhez” – mondta.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója