Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Magyarok a horvát földrengés áldozataiért

Létrehozva:

December végén és január elején több erős földrengés is megrázta Horvátországot. A legnagyobb, 6,3-as erősségű rengésnek hét halálos áldozata és a több mint 20 sérültje van. A katasztrófától leginkább sújtott területeken az épületek is súlyosan megrongálódtak.

A helyi lapok szerint legalább 3500 ház sérült meg, Radovan Fuchs oktatási miniszter pedig elmondta, hogy Sisak, Glina és Petrinja területén öt iskola teljesen használhatatlan, kilenc javítható, tizenhárom pedig működőképes. „Sisakban 3489 tanulónak, Petrinjában 1843 diáknak nincs iskolája” – mondta a miniszter.

Felkerestünk három szervezetet, akiken keresztül Magyarországról is lehet adományt küldeni Horvátországba.

Gugán Iván, az Országos Horvát Önkormányzat elnöke megkeresésünkkor éppen a földrengés helyszínén volt. „Vannak házak, templomok, iskolák és egész városrészek is, amelyek teljesen elpusztultak. Az általunk meglátogatott templomban is meghalt egy ember a földrengéskor. Nyomasztó és fájdalmas belegondolni ezeknek az embereknek a helyzetébe. Az egyik nap még mindenük megvolt, és másnap pedig szinte semmijük sincs” – mondta. A horvát önkormányzat célzott pénzgyűjtést szervez a károsultaknak: „Mi is konzultáltunk a helyiekkel, és arra az elhatározásra jutottunk az Országos Horvát Önkormányzattal, hogy pénzt kellene gyűjtenünk, hogy a felújításra és későbbiekre is legyen tartalékuk. Ezért nyitottunk egy számlaszámot, és azt látom, hogy nemcsak a Magyarországon élő horvát közösség, hanem nagyon sok magyar honfitársunk is kiáll a horvát földrengés károsultjai mellett” – mondta. Az Országos Horvát Önkormányzat az összegyűlt adománnyal egy konkrét ügyet szeretne finanszírozni: „Egy Petrinjában található zeneiskola felújítását fogjuk támogatni az összegből, illetve a katasztrófától sújtott területeken élő száz gyereknek a nyári táborozását tennénk lehetővé Pag szigetén” – mondta. 

A Magyar Vöröskereszt szintén pénzbeli segítséget juttat Horvátországba: „A nagy földrengés után szinte azonnal egyeztettünk a horvát Vöröskereszttel, ők azt tartották a legkézenfekvőbb megoldásnak, ha mi itthonról pénzadomány gyűjtésbe kezdünk, és az összegyűlt adományokat továbbítjuk majd nekik. A természetbeni adományokat szállítani, tárolni kell, ezt a jelenlegi helyzetben nem egyszerű megoldani. A pénzadomány másik előnye, hogy hosszabb távon tud biztonságot nyújtani, ha szükség lesz élelmiszerre, ebből vehetnek” – mondta a Pesti Hírlapnak Dr. Sáfár Brigitta, a Magyar Vöröskereszt országos katasztrófavédelmi szakmai vezetője, aki hozzátette, hogy a pénzbeli segítség nyújtására a bankszámlaszámukon és a voroskereszt.hu weboldalon keresztül online átutalással is van lehetőség. „Elsősorban helyreállítási tevékenységre gyűjtünk, a romok felszámolása jelenleg is zajlik, és amint elkezdődik a helyreállítás, abban is szeretnénk segítséget nyújtani” – mondta.

A Baptista Szeretetszolgálatnál pénzbeli és természetbeni adományozásra is van lehetőség: „Ha valaki tárgyi adományt szeretne adni, érdemes előbb velünk konzultálnia. A másik módja a segítségnyújtásnak a pénzbeli adományozás. A földrengések után megnyitottuk az 1355-ös segélyvonalunkat, illetve a honlapunkon keresztül bankkártyás adományozásra is van lehetőség” – mondta lapunknak Szilágyi Attila, a Baptista Szeretetszolgálat kommunikációs igazgatója, aki hozzátette, azt tapasztalja, a magyar embereket megindította a horvátok helyzete, mivel az elmúlt két hétben nagyjából 9 millió forint adomány küldtek a megsegítésükre.

Cserdi Dóra

 

Így segíthet az áldozatoknak: 

Országos Horvát Önkormányzat

K&H Bank Zrt., Számlaszám: 10402427-00032952-00000009.

IBAN: HU40 1040 2427 0003 2952 0000 0009. SWIFT kód: OKHBHUHB. 

Közlemény: Horvátországi földrengés.

 

Baptista Szeretetszolgálat

Unicredit Bank, Számlaszám: 10918001-55555555-55555555.

Közlemény: Horvát földrengés.

 

Magyar Vöröskereszt

K&H Bank Zrt., Számlaszám:10405004-00026548-00000009.

IBAN:  HU32 1040 5004 0002 6548 0000 0009. SWIFT kód: OKHBHUHB.

Közlemény: Horvátországi földrengés 2020.

 

Legnépszerűbb cikkeink