Kiemelt hírek
Még nem lélegezhet fel a filmipar
Bár nagyok a várakozások, az idei év sem ígérkezik felhőtlennek a mozis bemutatók terén. A híresztelések szerint 2021 első félévét is kipucolnák, még tovább tolva a már így is sokszor elhalasztott premierfilmek vetítéseit.
A koronavírus-járvány 2020-ban nemcsak a hétköznapokra gyakorolt nagy hatást, hanem a moziiparra is, aminek következményeként a legtöbb nagy stúdió későbbre halasztotta a premierjeit, esetleg a streaming-szolgáltatók adta lehetőségekkel élve online mutatta be filmjeit. Ugyan a legtöbb filmkészítő és a rivális stúdiók is elítélték a Warner Bros. azon döntését, hogy a tervezett mozipremierek időpontjában online mutatják be az alkotásokat, a mostani, Variety által lehozott gyűjtés szerint a stúdió jóval előbbre gondolkodott, mint a társai. A cikk szerint május-júniusig ismét minden bemutatót el fognak csúsztatni Amerikában. A világ mozis vérkeringésének központjában a filmszínházak 65 százaléka még mindig zárva tart, és nem valószínű, hogy a tömeges immunitás egy-két hónap alatt bekövetkezik.
Kalkulált csúszások
Februárban tehát streaming-fronton kell inkább figyelnünk, ugyanis egy komoly Oscar-esélyes érkezik a Netflixre: a Malcolm és Marie címre hallgató dráma február 5-én mutatkozik majd be, a Zendaya és John David Washington főszereplésével készült filmnek pedig magyar vonatkozása is van, a film operatőre Rév Marvell. Márciusra több animációs film bemutatása is tervben volt, de ezek közül a Raya és az utolsó sárkány nagy valószínűséggel a hazánkban még nem elérhető Disney+ streaming-szolgáltatón debütál majd. De nem láthatjuk az Eddie Murphy-filmklasszikus Amerikába jöttem folytatását sem, ami március 5-én mutatkozik be az Amazon Prime-on. A Kingsman: Kezdeteket, valamint a Jared Leto főszereplésével készülő Morbiust minden bizonnyal tovább fogják csúsztatni.
Hasonló sors vár a tavalyi filmek legszerencsétlenebbikére, a Hang nélkül 2-re is, ami 2020-ban épp az amerikai mozik bezárásakor mutatkozott volna be. A hónap nagy kérdése azonban az, hogy az Universal mit tervez a legújabb 007-es kapcsán. Az utolsó, Daniel Craiggel készült James Bond-filmet, a Nincs idő meghalnit ugyanis már tavaly felkínálták online megvételre, a magas összeg miatt azonban ettől minden fél elállt.
Feltételes módok
A május egyébként vízválasztó lehet, de azért a mostani jövendölések szerint az ekkorra tervezett filmek sorsa is kérdéses. A hónap egyértelműen a látványfilmekről szólna, kezdve a Marvel Filmes Univerzum Fekete Özvegyről szóló eredetfilmjével, amelyben Budapest is szerepel, a sor pedig a Halálos iramban széria kilencedik epizódjával zárulna.
Júniusban, ha minden jól megy, bemutatkozik az új Szellemirtók és a Pixar stúdió Luca című animációs filmje is. A hónap végén debütálhat a Tom Hardy és Woody Harrelson főszereplésével készülő szuperhős- – vagy inkább szupergonosz- – film, a Venom második része. Júliusban a retróé lesz a főszerep, a Space Jam és a Top Gun is évtizedekkel bemutatójuk után kapott folytatást. Ha pedig ez nem lenne elég, a Marvel bemutatja első ázsiai főszereplővel készült filmjét, a Shang-Chit is, amivel céljuk bizonyára az, hogy az óriási mozis piaccal rendelkező Kínát is letarolják.
Augusztusban mutatkozik majd be a Galaxis őrzői-sorozat rendezőjeként ismertté vált James Gunn legújabb filmje, a DC-univerzumban termett Öngyilkos osztag, ami az egyik legbrutálisabb szereposztással vág neki a bemutatónak: feltűnik majd benne Margot Robbie, Sylvester Stallone, John Cena, Nathan Fillion és Idris Elba is. Az eddigiek szerint a júniusi kínálat karcsú, az Öngyilkos osztagon kívül egyedül a Jordan Peele producerelésével készülő horror, a Kampókéz remake-je kerül moziba. Szeptember végén a tavaly decemberre várt klasszikus, a Denis Villeuve által rendezett Dűne kap bemutatót az HBO Maxon, ami szintén hihetetlen sztárgárdát tudhat a magáénak: a főszereplő Timothée Chalamet mellett Jason Momoa, Josh Brolin, Zendaya és Javier Bardem is feltűnik majd a vásznon, vagy legalábbis a képen.
Évvégi folytatások
Az utolsó két hónapra ilyen korán még nem szoktak időzíteni, később futnak be a tervezett premierek, négy erős filmről azért már lehet hallani. Novemberben a Marvel idei harmadik mozifilmje mutatkozna be Örökkévalók címen, amelyben Angelina Jolie és Salma Hayek mellett a Trónok harca két színésze, Richard Madden és Kit Harrington is főszerepet vállal. És Tom Cruise is letenné a maga névjegyét a Mission Impossible 7. részével. 2021 utolsó hónapja így a folytatások időszaka lehet, Keanu Reeves-szel a főszerepben a Matrix 4. része érkezik az HBO Maxon, és a Robert Downey Jr. főszereplésével újabb installációt kapó, Guy Ritchie-féle Sherlock Holmes is megkapja a maga 3. részét.
Lányi Örs
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!