Magyarország

Rágyújtotta a házat volt szeretőjére és családjára, 16 évet kaphat

Published

on

forrás: Shutterstock

A Miskolci Törvényszék a 68 éves vádlottat aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére, részben tizennegyedik életévét be nem töltött személy, részben védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt 18 évi fegyházra és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Az ítéleti tényállás szerint a borsodi kisvárosban élő vádlott éveken keresztül szeretői viszonyt tartott fenn a sértettel, akit 2017 áprilisában „megszöktetett” a családjától. A kettejük közötti kapcsolat azonban az összeköltözéssel gyorsan megromlott, így a sértett vissza akart költözni, és június 2-án a lánya haza is költöztette. A vádlott – akit váratlanul ért a távozás, valamint az a körülmény, hogy az asszony az ő megtakarított pénzét is magával vitte -, még aznap több ízben is így fenyegetőzött: „- rátok fogom gyújtani a házat…be lesz locsolva a házatok benzinnel, meghaltok!” A megfenyegetettek komolyan vették a kijelentéseket, és a család felnőtt tagjai felkészültek a vádlott támadására: ütőeszközöket és vízzel telt vödröket helyeztek el a házban, ahol egyébként vízvezeték nem volt.

A vádlott még azon az éjszakán a sértettek házához ment. Gépkocsijában egy 49 cm pengehosszúságú bozótvágó kést, valamint műanyag palackban benzint vitt magával. Várakozás közben a benzines palackot egy textildarabbal kezdetleges gyújtóeszközzé alakította, majd éjféltájban ittas állapotban – azért, hogy sérelmeit emberöléssel torolja meg – a bozótvágóval is felfegyverkezve behatolt a sértettek házának udvarára. A hálószoba ablakán a szúnyoghálót kivágta, az ablakot betörte és a lángra lobbantott gyújtópalackot a sértettek ágyára hajította – ahol egyébként a házaspár 3 éves kisgyermeke is aludni szokott. Az égő flakonból kifröccsenő benzin az ágyon kisebb sérülést okozott, a tűz azonban átterjedt a szőnyegre és a függönyre is. A tűz tovaterjedését az épületben éberen várakozó felnőttek nyomban megfékezték, enélkül a lakószoba 3 percen belül lángba borult volna. A vádlott brutális támadása a házban 15 sértett – közöttük már részben alvó 7 gyermek – életét közvetlenül veszélyeztette. Ezután két sértett elűzte a háztól a bozótvágóval még hadakozó támadót, aki az összecsapás során a vele dulakodó sértettekkel együtt szintén sérüléseket szenvedett.

A törvényszék a vádirati minősítéssel ellentétben az „előre kitervelten” elkövetést nem állapította meg.

A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint nem kétséges az, hogy az érzelmeiben csalódott vádlott bosszúvágytól űzve azzal az előre megfontolt szándékkal tört éjszaka a családra, hogy házukat lángba borítva válogatás nélkül valamennyi családtagot megölje. Tudatában volt a család nagy létszámának, szokásainak, mégis ilyen szörnyű módon vett volna elégtételt vélt sérelmei miatt. A fellebbviteli főügyészség az ítélkezési gyakorlattal egyezően az „előre kitervelten” elkövetés megállapítását is indítványozta. Álláspontja szerint immár hat minősítő körülmény megállapítása esetén az ügyészség súlyosításra irányuló fellebbezése alapján életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabásának akkor is helye van, ha az élet elleni bűntett kísérleti szakban maradt, emberhalált ténylegesen nem okozott.

A vádlott és védője téves minősítés miatt, enyhítésért fellebbezett. Az ügyben a másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtábla dönt.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version