Kiemelt hírek

Leginkább az idősek regisztrálnak a kormány vakcinaoldalán

Published

on

Fotó: MTI / Varga György

Hiába a több mint egymillió regisztráció, a nyájimmunitáshoz ez még kevés. 

A kormány honlapján eddig a lakosságot reprezentáló minta 30 százaléka jelezte, hogy már regisztrált, 45 százaléka pedig egyáltalán nem tervezi ezt – derül ki a Napi.hu számára a Pulzus Kutató által készített friss közvélemény-kutatásból. Legnagyobb arányban az idős, diplomás budapestiek regisztráltak. A nyájimmunitás eléréséhez a lakosság 60 százalékát kellene beoltani.

Dömötör Csaba államtitkár szerdai jelentése szerint az internetes regisztrációs felületen eddig 632 ezren jelentkeztek, postai úton pedig 391 ezren jelezték, hogy igénylik az oltást. A Pulzus Kutató reprezentatív mintán végzett közvélemény-kutatása is meglehetősen visszafogott lelkesedést mutat a regisztráció iránt. Mindössze minden harmadik megkérdezett jelezte, hogy már regisztrált a kormányzati oldalon, további 13 százalékuk pedig a következő 1-3 hét során tervezi ezt. 9 százalék azok aránya, akik valószínűleg a következő 1-3 hónap során fognak regisztrálni, 45 százalék pedig azoké, akik egyáltalán nem tervezik, hogy a központi honlapon jelzik a vakcina iránti igényüket.

Hogy az adatkezelési formula nem igazán ösztönöz a regisztrációra, azt maga  a kormány is elismeri a közzétett oltási tervben. Ebben ugyanis sem a szociális szféra, sem a rendvédelem dolgozóinak nem írják elő a kötelező regisztrációt arra való hivatkozással, hogy ez csökkentené a védőoltást igénylők körét és számát.

A Pulzus felmérése azt mutatja, hogy mindez a nőket kevésbé zavarja, mint a férfiakat. Kiderül ugyanis, hogy ha nemek szerint nézzük a regisztrálási szándékot, hogy a már regisztráltak 37 százaléka nő, és 27 százaléka férfi. A közeljövőben ezt tervezők között viszont a férfiak aránya kicsit nagyobb, 14 százalék, míg a nőké 12 százalék. A regisztrációt nem tervezők között nemek szerint kisebb a különbség, 48 százalék férfi, 44 százalék pedig nő.

Markáns az eltérés viszont korcsoportonként. A hajlandóság az idősebbek körében jelentősen nagyobb, érthető módon, hiszen ők mind a szövődmények, mind a halálos kimenetel szempontjából veszélyeztetettebbek. A már regisztráltak több mint fele, 53 százaléka betöltötte a 60. életévét, s értelemszerűen az előzetes jelentkezést nem tervezők között a legkisebb e korosztály aránya, 26 százalékos.

Meghatározónak tűnik az iskolázottság a regisztrálási szándékok alakulását illetően. A vakcina iránti igényüket a honlapon már jelzők 43 százaléka diplomás, az érettségizettek és az alapfokú végzettségűek részaránya egyaránt 31-31 százalék.

Míg a regisztrációt nem tervezők 60 százaléka községi lakos, csak 35 százalékuk budapesti, s kevesebb mint egyharmaduk él megyeszékhelyen. A már regisztráltak 35-35 százaléka fővárosi, illetve városlakó, 38 százaléka megyeszékhelyi lakos, míg negyedük községekben él.

A Pulzus Kutató felmérése 1000 fő megkérdezésével történt, a válaszok reprezentálják a magyar felnőtt lakosság véleményét. Ez azt jelenti, hogy az adatok nem, kor, iskolai végzettség és településtípus szerint a magyar alapsokasági adatoknak megfelelően tükrözik a felnőtt, 18 pluszos lakosság véleményét.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version