Nagyvilág
Nem engedték be Kínába a koronavírus eredetét vizsgáló WHO-s szakértőket
Ketten már úton voltak, amikor kiderült, hogy nem mehetnek be, ők kénytelenek voltak visszafordulni. A WHO szerint vízumproblémák adódtak – írja a BBC.
A régóta várt vizsgálatot Peking még decemberben engedélyezte, a WHO-val történt több hónapos tárgyalást követően.
A vírust először a kínai Vuhan városában fedezték fel 2019 végén, egy helyi piacon terjedhetett el. A WHO a helyszínen szeretné vizsgálni a világjárványt okozó vírus eredetét.
Az egészségügyi világszervezet vezetője, Tedros Adhanom Ghebreyesus azt mondja, nagyon csalódott amiatt, hogy Kína még mindig nem intézte el a WHO-s csapat engedélyeit, ami miatt két munkatársának vissza kellett fordulnia, és a többiek számára is csak az utolsó pillanatban derült ki, hogy mégsem tudnak elutazni.
„Meggyőződésem, hogy Kína felgyorsítja az eljárást a lehető legkorábbi megérkezés érdekében” – mondta kedden az újságíróknak Genfben, hozzátéve, hogy kapcsolatba lépett a magas rangú kínai tisztviselőkkel, akiknek hangsúlyozta: a misszió nagyon fontos a WHO számára.
A WHO hónapok óta azon dolgozik, hogy tízfős nemzetközi szakértői csoportot küldjön Kínába azzal a céllal, hogy megvizsgálják, a vírus milyen állatból származik, és hogy pontosan hogyan terjedt át az emberekre.
Korábbi bejelentések szerint a vizsgálat 2021 januárjában kezdődik.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!