Nagyvilág
Hongkongban ellenzéki politikusokat és demokráciapárti aktivistákat vettek őrizetbe
A sajtóhírek szerint eddig ez a demokratikus ellenzéki erők elleni legsúlyosabb fellépés a tavaly júniusban hatályba lépett jogszabály alapján.
Több mint ötven demokráciapárti aktivistát vettek őrizetbe szerdán Hongkongban a pekingi központi vezetés által tavaly bevezetett nemzetbiztonsági törvény megsértése miatt – jelentette a helyi média.
Ismert személyiségek, volt törvényhozók is vannak az érintettek között, többségük ellen „felforgatás” gyanújával indult eljárás.
A Demokrata Párt arról számolt be, hogy a szervezet több tagját, volt vezetőjét is őrizetbe vették, amiért tavaly előválasztást rendeztek az azóta már elhalasztott törvényhozási választások előtt. Peking törvénytelennek, illetve „súlyos provokációnak” minősítette az előválasztást, amelyen mintegy 600 ezren vettek részt.
Sajtóhírek szerint eddig ez a demokratikus ellenzéki erők elleni legsúlyosabb fellépés az éles nemzetközi bírálatokat kiváltó, tavaly júniusban hatályba lépett jogszabály alapján.
Az egyebek mellett „a lázadást, elszakadási törekvések hangoztatását és felforgató cselekményeket” tiltó törvény jórészt felszámolta a demokráciapárti tüntetéseket Hongkongban, a tiltakozásokban résztvevők elleni megelőző rendőri fellépés pedig új normává vált.
Szakértők szerint ezen jogszabállyal lényegében felszámolták Hongkong autonómiáját, amelyet Pekingnek ötven évig kellett volna garantálnia az 1997-ben visszatért volt brit gyarmat számára. Számos hongkongi másként gondolkodó menekült a kínai anyaállamtól 1949-ben elszakadt, demokratikus Tajvanra.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!