Nagyvilág

Messi újabb mérföldkövekhez érkezett Barcelonában

Published

on

Lionel Messi újabb mérföldkövekhez érkezett klubkarrierje során: vasárnap az 500. bajnoki mérkőzésén, illetve a 750. tétmérkőzésén lépett pályára az FC Barcelona labdarúgójaként.

A 33 éves argentin sztár gólpasszal vette ki részét a sereghajtó Huesca felett aratott 1-0-s győzelemből, amelynek kapcsán Ronald Koeman, a katalánok szakvezetője megjegyezte: Messi nagyszerű gólpasszt adott, csapata pedig remek gólt szerzett. A mérkőzésen több ígéretes helyzetet elpuskázott a Barcelona, de az utóbbi hetekben többször kritikus holland edző ezúttal a pozitívumokra helyezte a hangsúlyt. Kiemelte: amikor Messi a játék során kisodródik a szélre, a középpályásoknak, így a gólt ezúttal szerző Frenkie de Jongnak és társainak középen kísérniük kell a támadásokat az eredményes befejezés reményében.

A vesztes Huesca kapusa, Álvaro Fernández hangsúlyozta: alárendelt szerepet játszottak ugyan a mérkőzésen, de az egyetlen, vereségüket jelentő találat mégis csupán Messi zsenialitásának köszönhetően született.

A Barcelona honlapja Messi rekordjaival kapcsolatban emlékeztet, hogy az argentint Xavi Hernández előzi meg, aki 1998 és 2015 között a bajnokságban 505, míg tétmérkőzéseken 767 alkalommal játszott a klub színeiben. Messi a 17. szezonját kezdte meg a Barca felnőttcsapatában, a 10-szeres bajnoki aranyérmes az 500 La Liga-mérkőzésén 451 találatot szerzett és adott 185 gólpasszt. Amikor pályára lépett a spanyol pontvadászatban, a katalánok 369 alkalommal nyertek, ami közel 74 százalékos mutató.

Messin kívül csak tíz játékos érte el a La Ligában az 500-as határt. Az élen Andoni Zubizarreta 622-vel áll, aki 1980-tól 1998-ig tartó karrierje során nyolc évig védte a Barca kapuját. A listáról az argentin mellett Joaquín Sánchez (565/Real Betis), Sergio Ramos (506/Real Madrid) és Raúl García (500/Athletic Bilbao) jelenleg is aktív játékos még, míg egy klubban a Real Madrid legendája, Raúl González lépett legtöbbször pályára, 550-szer.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version