Magyarország
Utalják az elmaradt foglalások utáni támogatásokat a szálláshelyeknek
Csütörtökön folyósítják a támogatásokat a szálláshelyek elmaradt foglalásai után, a szállodák, panziók, üdülőháztelepek, közösségi szálláshelyek, valamint kempingek több mint 3 milliárd forintra nyújtottak be igényt – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség csütörtökön.
Az MTI beszámolója szerint a közleményben felidézték: a kormányzati támogatás feltétele, hogy a munkavállalókat ne bocsássák el és a dolgozók megkapják a fizetésüket.
A kormányzati döntés értelmében a szálláshely-szolgáltatók kérelmüket a kieső bevételeik részleges megtérítésére december 25-ig nyújthatták be a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ felületén. Az adatbázisban november 8-ig regisztrált szálláshelyek bevételkiesésének 80 százalékát vállalja át az állam a november 11. és december 10. közötti időszakra érkezett foglalásokra.
Az MTÜ arra is kitért, hogy a gazdaság újraindításában a magyar turisztikai szektornak fontos szerepe lesz, ezért is stratégiai jelentőségű, nemzeti érdek az ágazat támogatása, a munkahelyek védelme. A kormány turizmust érintő támogatása eddig összességében 800 milliárd forintot tett ki, azaz meghaladja a 2 milliárd eurót, ami a szervezet szerint nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója