Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Svédországban több mint 32 ezer fertőzöttet regisztráltak karácsony óta

Létrehozva:

December 23. óta 205 ember halt meg ott. Nálunk 676. De csak 9309 új fertőzöttünk lett azóta.

Az egészségügyi ügynökség mindazonáltal közölte, hogy a karácsonyi időszakra vonatkozó adatok kevésbé megbízhatóak a kevesebb tesztelés és a halálesetek jelentésében bekövetkező késések miatt.

A skandináv országban mintegy 428 ezer koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, és immár 8484 ember vesztette életét a fertőzés következtében. Svédországban a halálozási arány az elmúlt időszakban magasabb, mint a szomszédos skandináv országokban, de alacsonyabb, mint több olyan európai országban, amely szigorú korlátozásokat vezetett be. Nálunk mára 9292-re emelkedett a halálos áldozatok száma. 

Eközben Svédországban felháborodást váltott ki, hogy Stefan Löfven svéd miniszterelnököt rajtakapták egy bevásárlóközpontban, dacára kormánya felhívásainak, hogy az emberek tartózkodjanak az ilyen létesítmények látogatásától a koronavírus-járvány közepette.

A hétvégén Morgan Johansson igazságügyi miniszter került támadások kereszttüzébe, miután rajtakapták, hogy december 26-án szintén egy bevásárlóközpontban járt a déli Lund városában. Johansson azzal védekezett, hogy utólagosan karácsonyi ajándékot akart vásárolni a szüleinek, mindazonáltal bocsánatot kért, és elismerte, hogy gondatlan volt.

Löfven kormánya hétfőn fejezte be a törvénytervezetet, amely ideiglenesen kibővítené a kormány jogköreit a járvánnyal szembeni védekezés jegyében, aminek értelmében a kormány bevásárlóközpontokat, edzőtermeket és kulturális létesítményeket zárhatna be, és felfüggeszthetné a tömegközlekedést, egyebek között. A törvény a tervek szerint szeptember végéig lenne érvényben.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink