Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Öngyilkosságot próbált meg elkövetni a börtönben a volt szlovák rendőrkapitány

Létrehozva:

Megpróbálta magát felkötni a melegítőfelsőjével. 30 percenként ellenőrizték.

Öngyilkosságot kísérelt meg a börtönben Milan Lucansky volt országos főkapitány, írja az Új Szó a Dennik N-re hivatkozva. Lucanskyt a közelmúltban tartóztatták le a nagyszabású szlovák tisztogatási akció keretében, amely gyakorlatilag a Kuciak-gyilkosság felgöngyölítésének a része, és amelyben az egyik leggazdagabb szlovák üzletembert, Jaroslav Hascákot ugyanúgy letartóztatták, mint a szlovák titkosszolgálat kémelhárító részlegének volt vezetőjét, Lubomir Arpást.

Az ügy háttere a Gorilla-iratok: 2011 decemberében máig ismeretlen személyek feltöltötték az internetre a Gorilla-iratokat, amelyek azt dokumentálják, hogy a Penta pénzügyi csoport tulajdonosa a 2005–2006-ban politikusokkal, miniszterekkel, állami hivatalnokokkal egyeztetett kenőpénzekről egy pozsonyi lakásban. Szlovák lapjelentések szerint többek között Robert Fico hangjához hasonló orgánum is hallható a felvételen. A mostani letartóztatási hullám előtt már korábban is voltak az ügyben őrizetbevételek: Tibor Gaspar korábbi rendőrfőnök pályafutásának is a „Gorilla-ügy” vetett véget, foglalta össze az ügyet korábban a hvg.hu.

Az öngyilkossági kísérlet hírét az Igazságügyi Minisztérium is megerősítette. Lucanskyt félóránként ellenőrizték, és öngyilkosságot kizáró pszichológiai szakvéleménye is volt, így is megtörtént a kísérlet a Dennik N információi szerint egy melegítőfelsővel. A volt főkapitányról már két hete is elterjedt a hír, hogy öngyilkossági kísérletet követett el. Állapota kritikus, súlyos agykárosodást szenvedett a Dennik N információi szerint.  

Legnépszerűbb cikkeink