Kiemelt hírek
Hatályon kívül helyezték Trump vétóját, így lesz védelmi költségvetés
Először fordul elő ilyesmi az USA történetében.
Az amerikai képviselőház hatályon kívül helyezte hétfőn Donald Trump leköszönő elnök vétóját, és elfogadta a 740 milliárd dollár keretösszegű jövő évi katonai költségvetést. Ez a költségvetés az amerikai védelmi stratégia sarokköve. A parlament mindkét házában nagy többséggel jóváhagyott törvénytervezetet már a hónap elején elküldték a képviselők és szenátorok az elnöki hivatalba aláírásra. Trump azonban a múlt szerdán vétót emelt a költségvetést becikkelyező törvény (NDAA) ellen – írja az MTI.
Az még sose fordult elő, hogy a hivatalban lévő elnök gátolta volna meg a hatvanas évek óta minden évben a törvényhozás elé kerülő NDAA elfogadását. Az sem fordult elő azonban a január 20-án elnöki tisztségéből távozó Trump hivatali ideje alatt, hogy a törvényhozás érvénytelenítette volna a vétóját.
A szenátusban várhatóan kedden döntenek az elnöki vétó sorsáról, és ott is kétharmados többség kell az érvénytelenítéséhez. Hírügynökségek valószínűnek tartják, hogy a felsőházban is elbukik az elnöki vétó, tekintettel arra, hogy a védelmi költségvetés széles támogatottságot élvez az amerikai törvényhozók körében.
Az elnök kifogásai között szerepelt, hogy a tervezetben nincs eléggé korlátozva a közösségi média, amely szerinte elfogult vele szemben, továbbá hogy szerepel benne annak lehetősége, hogy átnevezzenek olyan katonai támaszpontokat, amelyeket néhai konföderációs parancsnokokról neveztek el. Trump ezenkívül kijelentette, hogy a tervezet legnagyobb nyertese Kína, illetve Oroszország, de ezt nem támasztotta alá semmi konkrétummal, csak például azzal a váddal, hogy hiányoznak belőle a kulcsfontosságú nemzetbiztonsági intézkedések, és a tervezet ellentmond annak a kormányzati törekvésnek, hogy a nemzetbiztonság és a külpolitika terén az Egyesült Államokat kell előtérbe helyezni, valamint annak a törekvésnek, hogy előbb-utóbb minden amerikai katonát haza kell hozni a külföldi állomásokról.
A vétó bejelentésére reagáló kongresszusi tagok különösen azt cáfolták, hogy Kína nyertese volna a védelmi törvénytervezetnek.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója