Magyarország

A Főtáv feljelentést tett a korábbi vezetés szerződései miatt

Published

on

A Főtáv Zrt. felügyelőbizottsága büntetőfeljelentésről döntött a korábbi vezetőség időszakában kötött nagy értékű létesítményüzemeltetési szerződés miatt – közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.

A vállalat belső vizsgálatának eredményére hivatkozva kifejtették: az előző vezetők úgy kötöttek hárommilliárd forint értékű szerződést a Fénysziget–He-Ba nevű konzorciummal, hogy az a közbeszerzési eljárás indításakor csak 920 millió forint értékben kapott jóváhagyást, a jelentős költségnövekedésről pedig nem adott a jogszabályoknak megfelelő tájékoztatást.

A Főtáv kiemelte, ha az előző vezetés nem mondta volna fel a korábbi vagyonvédelmi szerződést, illetve változatlan keretek között végezte volna az egyéb üzemeltetési feladatokat, akkor azzal 304 millió forintot takarítottak volna meg, vagyis a feltételezhetően szabálytalan közbeszerzés évente ilyen összegű kárt okozott a vállalatnak.

A Főtáv akkori gazdasági vezérigazgató-helyettese nem írta alá a költségnövekedést engedélyező belső dokumentumot, holott enélkül a cég belső szabályzatai alapján nem lehetett volna megkötni a szerződést – hívták fel a figyelmet.

A Főtáv korábbi menedzsmentje emellett figyelmen kívül hagyta, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság 2019 júniusában megállapította, a vállalat szabálytalanul, visszaélésre alapot adó módon állapított meg egyes feltételeket a szóban forgó közbeszerzési kiírásban, és szabálytalan módon hirdette ki nyertesként a Fénysziget Kft.-t és a He-Ba Kft.-t, mivel az általuk benyújtott referenciák nem feleltek meg a kiírásnak – olvasható a közleményben. Közölték azt is, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság akkor ötmillió forint bírsággal sújtotta a Főtávot.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version