Nagyvilág

Nem jut be az ENSZ Észak-Etiópiába

Published

on

Az etióp kormánnyal korábban aláírt megállapodás ellenére az ENSZ illetékesei továbbra sem tudnak bejutni a konfliktus sújtotta észak-etiópiai térségbe, és ott kivizsgálni a több hete tartó konfliktus során állítólag elkövetett bűncselekményeket.

Az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosa Hivatalának (OHCHR) keddi közlése szerint bár az etióp kormány november végén elkötelezte magát arra, hogy korlátlan bejutást biztosít a világszervezet számára a konfliktus sújtotta összes területre, ez nem történt meg, és a térség nagy része továbbra sem nyitott a nemzetközi ellenőrzés számára.

A világszervezethez eljutott beszámolók szerint a konfliktus során tüzérséggel lőttek lakott területeket, szándékosan támadtak civileket, bírósági ítélet nélkül végeztek ki embereket és fosztogattak egy sor támadás során, amely továbbra sem ért véget, dacára annak, hogy a hivatalos álláspont szerint a hadsereg győzelmet aratott a térségben, és az ellenségeskedések véget értek.

A jelentésekben szereplő egyik eset szerint bombázások érték az Eritreával közös határ mentén található Humera városának lakóövezeteit, illetve egy kórházát, a feltételezések szerint Eritrea részéről. Az ENSZ által összegyűjtött vallomások szerint ezt követően a hadsereg és a mellette harcoló fegyveres csapatok elfoglalták Humera városát, és civileket mészároltak le, bankokat, üzleteket és otthonokat fosztottak ki, illetve a kórházat is.

A világszervezet tudomására jutott egy olyan súlyos incidens is, amely során állítólag tömegesen civilek százait mészárolták le a Szudánnal közös határ közelében található Mai Kadrában, többségében az amhara etnikumhoz tartozókat. Az amharák a tigré kisebbséghez hasonlóan szintén keresztények, a két népcsoportot szoros kötelék fűzi össze.

Michelle Bachelet, az ENSZ emberi jogi főbiztosa szerint ha ez bebizonyosodik, az háborús bűncselekménynek minősülne, véleménye szerint ezért is lenne fontos, hogy a lehető leghamarabb vizsgálatot folytassanak le ezzel kapcsolatban. Bachelet elmondta továbbá: információik vannak arról, hogy eritreai csapatok tartózkodnak Tigré tartományban, akik állítólag részt vettek súlyos bűncselekményekben, habár az ezekről szóló állításokat egyelőre nem sikerült megerősíteni.

Abij Ahmed etióp miniszterelnök, a tavalyi Nobel-békedíj kitüntetettje, november 4-én jelentette be, hogy hadművelet indult az észak-etiópiai Tigré tartományt uraló Tigréi Népi Felszabadítási Front (TPLF) erői ellen. Közlése szerint a lépés válasz arra, hogy a TPLP fegyveresei előzőleg megtámadták a szövetségi erők egyik támaszpontját.

A Nemzetközi Kríziscsoport nevű agytröszt szerint a harcokban és légicsapásokban ezrek veszthették életüket, és vannak civil áldozatok is. A hatmilliós Tigrében becslések szerint egymillió ember hagyta el otthonát a harcok elől menekülve, tízezrek indultak a határon át a szomszédos Szudánba.

A szövetségi csapatok november végén elfoglalták a tartomány székhelyét, Mekelét. A kormányfő győzelmet hirdetett, mondván, hogy az ellenségeskedés befejeződött, az ENSZ azonban arról számolt be, hogy a régió többi részében még folynak a harcok.

(MTI)

 

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version