Várszegi Asztrik: Gondolatok 2020 karácsonyára

Advent ideje van. Jézus Krisztus egyháza már napok óta az Ó-antifónák fohászaival énekli vágyait, az ember örök isten-szomját ünnepelteti velünk, és karácsonyra, ünnepre hív meg minden jóakaratú embert.

„Ó, nemzetek Királya és szívük Kívánsága, az Egyház Szegletköve! Te egybekapcsolod régi és új választott népedet: jöjj, üdvözítsd az embert, akit a föld anyagából alkottál!” (Ó-antifóna, december 22.)

Ha nincs bennünk vágy, nem mozdulunk. Nelly Sachs német költőnő írta: „Alles beginnt mit der Sehnsucht” – avagy minden a vággyal kezdődik. Minden ember szívében vággyal él a földön, egy jobb, teljesebb és igazabb élet után vágyódunk mindannyian. Elégedetlenek vagyunk önmagunkkal, a világgal, a saját közösségünkkel. Elégedetlenségünk oka: tökéletesebbre, mélyebbre, igazabbra, mindig tisztábbra vágyunk. 

A vágynak minősége van, vonz és gyötör egyszerre, lényege szerint végtelen. Oka: Istentől származik, Isten pedig végtelen. Istenképiségünket, azaz, hogy Isten képére és hasonlóságára teremtettünk, mindenekelőtt a vágyban tapasztaljuk meg. A végtelen Istenből valami, egy szikra bennem is él, és csak akkor nyugszunk meg, ha vágyunk Istenbe torkollik, ha Ő éltünk célja. Ezért élem meg és ápolom magamban helyesen a vágyat, ha tudomásul veszem és végtelenségét kibírom, elviselem. A földi beteljesülésben a remény építőköveit láthatom, amelyről azonban tudnom kell, mégsem töltik be életemet, nyugtalanítanak, többet és mást akarok. Ezért a vágy – igazában véve csak egy. Ha vágyakról beszélek, tönkreteszem erejét, feloldom azt. Ha a végtelenre irányuló vágyat apró részletekre bontom, abba az illúzióba esek, hogy magam vagy egy másik ember szeretete elég arra, hogy választ kapjak. Beprogramozhatom a vágyaimat, amelyek mindig többet kívánnak, mégsem telek be. Beprogramozhatom törekvéseimet, amelyek válaszra várnak, mégis csalódást okoznak. Ha többet akarok a másik szeretetéből kicsikarni, amelyre már a másik képtelen, akkor oka vagyok barátságok, szerelmek, házasságok szétesésének.

Ágoston egyházatya szava iga – és mindig érvényes: „Magadért teremtettél minket, Urunk, és nyugtalan a mi szívünk, míg nyugalmát benned meg nem találja.”

Küldetésünk – és ez minden emberé – a másik számára (és célunk is): hogy ezt a vágyat tudomásul vegyük, ápoljuk, ne akarjuk felváltani aprópénzre, azaz szenvedélyre, kiszolgáltatottságra. Tudnunk kell, hogy nem vagyunk elegendők magunknak, tudnunk kell, hogy a másik sem elég, tudnunk kell és fel kell ismernünk, hogy csak a végtelen Isten válasz a bennünk égő végtelen vágyra. Ha ez a vágy-kapcsolat létrejön, és ebből élni tudunk, lesz energiánk az ünnepre, ahol nem csak mi ajándékozunk, hanem megajándékozottak is vagyunk. Erőnk lesz az ünnepre, amely nem merülhet ki sem pusztán a csillogás szemet gyönyörködtető idejében, sem az ajándékok anyagi értékében, hanem ahol az ajándék valóban ajándék, ingyenes, kegyelem, lemondásom, magam kiüresítése, akkor az ott megtapasztalt béke és öröm is. 

Karácsonyi jókívánságnak ezt a Pilinszky Jánostól vett idézetet írtam mindenkinek:

„Isten – írja Simone Weil – tiszta szeretetből alkotta a világot. A teremtés nem Isten hatalmának, hanem az isteni szeretet lemondásának a műve. Mivel pedig a világ a lemondás műve, erre az isteni szeretetre mi is csak lemondással felelhetünk. Innét minden valódi alkotás és minden valódi cselekedet és vállalás mélyén a szeretet alkalma és az aszkézis szabadító jelenléte. A karácsonyi bölcsőben a kisdedek ártatlanságával fekszik ez az ártatlan Isten, kinek szeretete soha többé nem hagyja nyugton szívünket. Békéje örök kísértője minden békétlenségnek, szelídsége minden háborúságnak. A karácsonyi ünnep külsősége mit sem ér e tiszta, ártatlan és egyetemes szeretet nélkül. Vajon valaha is meg fogja teremni valódi gyümölcseit közöttünk?” 

Ezekkel a gondolatokkal kívánom a Pesti Hírlap kedves olvasóinak szent karácsony örömét, és azt, hogy ez az öröm elkísérje önöket az új esztendőbe is!

Várszegi Asztrik

em. pannonhalmi főapát