Nagyvilág
A Palesztin Hatóság együttműködne Joe Bidennel
A palesztin külügyminiszter szombaton felszólította Izraelt, hogy térjen vissza az izraeli-palesztin konfliktust megoldani hivatott, kétállami megoldásról szóló tárgyalásokhoz, még mielőtt januárban megtörténik az amerikai elnökváltás – írja az MTI.
Rijád al-Malki ezt abban a közleményben tette meg, amelyet egyiptomi és jordániai hivatali partnereivel – Számeh Sukrival, illetve Ajmán Szafadival – adott ki kairói találkozójuk és közös sajtóértekezletük után.
Rijád al-Malki a sajtóértekezleten kijelentette, hogy a Palesztin Hatóság kész együttműködni Joe Biden leendő amerikai elnökkel, azzal az alapvetéssel, hogy a leendő palesztin állam az Izrael által az 1967-es háborúban megszállt területen jön létre, és fővárosa Kelet-Jeruzsálem lesz. Hozzátette, hogy ebben az ügyben a koordináció Kairóval és Ammánnal – mint Washington térségbeli szövetségeseivel – központi elem, és ebből indulnak majd ki, amikor tárgyalnak a Biden-kormánnyal.
Mahmúd Abbász palesztin elnök szeptemberben a jövő év elejére nemzetközi konferenciát kezdeményezett, amelyen szerinte elindulhatna egy „valódi békefolyamat” az ENSZ-határozatok és az Izraellel már megkötött megállapodások alapján.
A palesztinok Donald Trump kormánya idején számtalanszor becsapva érezték magukat az izraeli-palesztin megbékélési folyamatot illetően, mert úgy érezték, hogy Washington részrehajló Izraellel szemben, és ezt lépéseivel is alátámasztotta.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!