Nagyvilág
Szélsőséges ukrán nacionalisták listázták a magyar kulturális szövetség elnökét
Bocskor Andrea fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő után Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke is felkerült az „Ukrajna ellenségeit” listázó Mirotvorec ukrán nacionalista szervezet honlapjára.
Az oldalon szerdán a személyes adatoknál Brenzovics László nevét, születési dátumát és helyét jelölték meg, utóbbinál Ukrajnát, Kárpátalja megyét, azon belül a beregszászi járást.
A honlap szerkesztői egyebek mellett azzal vádolják, hogy szándékosan manipulált információkat terjeszt a társadalomban nemzetiségek közti gyűlöletkeltés céljából, továbbá részt vesz az „agresszor” Oroszország és Magyarország Ukrajna elleni dezinformációs műveleteiben.
Szombaton derült ki, hogy Bocskor Andrea fideszes EP-képviselő is felkerült a Mirotvorec oldalra. Neki azt rótták fel, hogy megsértette az ukrán jogszabályokat a kettős, magyar-ukrán állampolgárság megszerzésével, továbbá vádolják Ukrajna szuverenitása és területi integritása megbontásának kísérletével és hivatali hatáskörök túllépésével.
A Mirotvorec (Béketeremtő) honlap a kezdetekben még csak azoknak a személyeknek az adatait tette közzé, akik közvetlenül szerepet játszottak a Krím félsziget Oroszország által 2014-ben végrehajtott elcsatolásában, továbbá akik fegyveresen részt vesznek a Donyec-medencei konfliktusban az ukrán hadsereggel szemben, vagy együttműködnek a szakadár fegyveres erőkkel. Később már más olyan személyek adatait is elkezdték az oldalon közzétenni, akik a szervezet értékelése szerint „Ukrajna szuverenitását és területei egységét sértő bűntett, illetve jogsértés jegyeit hordozó” cselekményt követtek el.
Tavalyelőtt a szervezet a kettős, magyar-ukrán állampolgársággal rendelkező kárpátaljai magyarok nevét és címét is elkezdte feltölteni nyilvános adatbázisába. Október elejére a listára felkerült több mint háromszáz kárpátaljai magyar neve, és néhány napra rá több vezető beosztású, magyar nemzetiségű közalkalmazott nyújtotta be felmondását a beregszászi járásban.
Adatbázisukba bekerült Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter neve is. Róla azt állították, hogy „támadást intézett Ukrajna szuverenitása és területi épsége ellen”, beavatkozott az ország belügyeibe, szította és támogatta a szakadár törekvéseket Ukrajnában.
(MTI)
A KMKSZ elnöke is felkerült az „Ukrajna ellenségeit” listázó Mirotvorec honlapra.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!