Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Legmagasabb készenlétre kapcsolt London a vírus miatt

Létrehozva:

Fotó: EPA/ANDY RAIN

A koronavírus-járvány megfékezésére kidolgozott, háromfokozatú angliai készenléti rendszer legmagasabb szintje lépett életbe szerdán Londonban és néhány környező megyében, miután az utóbbi időszakban jelentősen megugrott az új fertőződések száma ezekben a térségekben.

Az intézkedés alapján az érintett térségekben szerdától nem nyithatnak ki a múzeumok, a turistalátványosságok, a zárt terű szórakozóhelyek, be kell zárniuk a szállodáknak és egyéb szálláshelyeknek, valamint az összes vendéglátóhelynek, bár az utóbbiak elvitelre és házhozszállításra felvehetnek ételrendelést.

Emellett a nem egy háztartásban élők zárt terekben nem tarthatnak összejöveteleket, és a szabadtéri helyszíneken is csak hat, nem egy fedél alatt lakó ember tartózkodhat egymás társaságában. A stadionokban rendezett sporteseményeket csak közönség nélkül lehet megtartani.

A kormány emellett azt kéri a legmagasabb készültségi szint hatálya alá sorolt területek lakóitól, hogy lehetőleg ne hagyják el azokat a térségeket, amelyekre az intézkedés vonatkozik, és ezekbe a térségekbe a máshol élők ne utazzanak be. A boltok, a fodrászatok, az edzőtermek ugyanakkor nyitva maradhatnak.

A szerdán életbe lépett szigorított korlátozás Londonra és a vele északról határos Hertfordshire, illetve a főváros keleti határában fekvő Essex megyék egyes térségeire terjed ki.

A szigorításoktól érintett országrészekben hozzávetőleg 9 millióan élnek, de a hármas készültségi szint más angliai térségekben már hosszabb ideje érvényben van. Londonnal és a legmagasabb készültségi szint hatálya alá most besorolt környező térségekkel együtt így már 34 millió angliai lakost érintenek a sávos rendszeren belüli legszigorúbb készenléti intézkedések.

A december 2-án meghonosított, háromfokozatú angliai járványkészültségi rendszerben alacsony fokozat nincs, a legalacsonyabb, egyes szint is közepes riasztási fokozatnak számít, a kettes szint magas, a hármas szint nagyon magas járványkészültséget jelent a hivatalos meghatározás alapján.

A brit kormány járványügyi korlátozó intézkedései rendszerint csak Angliára terjednek ki, mert az egészségügyi szabályozás az Egyesült Királyság többi országában – Skóciában, Walesben és Észak-Írországban – a helyi kormányok hatáskörébe tartozik.

Az 56 milliós Angliában él ugyanakkor az Egyesült Királyság lakosságának 85 százaléka.

London és tágabb környezete a szerdától érvénybe lépett szigorításig a második készültségi szint hatálya alatt volt.

A délkelet-angliai országrészekben a brit egészségügyi minisztérium szerint azért volt szükség a járványkészültség soron kívüli szigorítására, mert ezekben a térségekben exponenciális ütemben emelkedik – egyes régiókban hétnaponta megkétszereződik – a naponta kimutatott új fertőződések száma.

Matt Hancock egészségügyi miniszter, aki hétfőn ismertette hivatalosan az alsóházban a szigorító intézkedéseket, hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a múlt héten kezdődött és egyre nagyobb térségekre kiterjedő nagy-britanniai oltási kampány „elhozza a szabadulást” a járvány igája alól. Időbe telik azonban, mire az oltások hatása országosan érezhetővé válik, és addig ki kell tartani a korlátozások mellett – tette hozzá.

A héten azonban vita bontakozott ki arról, hogy a jelenlegi járványhelyzetben szabad-e enyhíteni a karácsonyi időszakra a korlátozások szigorán.

A brit kormány tervei szerint december 23. és 27. között három háztartás nem egy fedél alatt élő tagjai találkozhatnának magánlakásokban, és az éjszakát is együtt tölthetnék. Emellett az utazási korlátozások is enyhülnének.

A két legtekintélyesebb brit orvosi szakfolyóirat, a Health Service Journal és a British Medical Journal főszerkesztői azonban példátlan módon közös vezércikket jelentettek meg, amelyben meggondolatlannak nevezték az enyhítési terveket és arra figyelmeztették a kormányt, hogy a karácsonyi engedékenység számos emberéletbe kerülhet.

Michael Gove, a brit kormány munkáját összehangoló kabinetiroda vezetője kedden tárgyalásokat kezdett a skót, a walesi és az észak-írországi kormánnyal az enyhítési tervek sorsáról, de döntés egyelőre nem született és a megbeszélések szerdán folytatódnak.

(MTI)

 

Legnépszerűbb cikkeink