Magyarország

Részegen eltörte egy hattyú nyakát, letöltendőt kaphat 

Published

on

A Pécsi Járási Ügyészség állatkínzás vétségével vádolja azt a férfit, aki 2020. július végén az Orfűi-tónál eltörte egy hattyú nyakát. A szabadlábon lévő terhelttel szemben az ügyészség végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta, a vádlott büntetőjogi felelősségéről a Pécsi Járásbíróság dönt majd – közölte az ügyészség. 

A vádirat szerint a férfi a családjával Orfűn, a tavon lévő egyik stégnél tartózkodott, melynek közelében kacsák és hattyúk voltak. A délelőtt folyamán a vádlott nagyobb mennyiségű alkoholt fogyasztott.

A vádlott fia a stég közelében úszó kacsákat etette, azonban emiatt a vízen lévő hattyúk, két felnőtt és nyolc fióka is a stéghez mentek. A vádlott ettől ingerült lett, mert tartott tőle, hogy a madarak miatt nem fog tudni fürdeni. Ezért beugrott a vízbe, a hattyúk közé ment, majd megragadott egy szürke-fehér tollazatú fiatalabb madarat és annak nyakát eltörte.

A vádlott magatartása következtében a hattyú elpusztult.

A vádlott azzal, hogy a hattyú nyakát eltörte, gerinces állatot indokolatlanul bántalmazott, és ez a madár pusztulását okozta.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version