Magyarország
Kövér visszadobta a DK Orbánnak feltett kérdését a leprásozó fideszes polgármester ügyében
Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció (DK) frakcióvezető-helyettese szerint Kövér László házelnök átlátszó indokkal dobta vissza a szarvasi polgármester otromba kijelentésére vonatkozó kérdést.
Vadai közölte: Babák Mihály, Szarvas fideszes polgármestere még novemberben úgy nyilatkozott a városi televíziónak, hogy ha „valaki covidos lett, mert megvan a tesztje, vagy karanténban van, akkor úgy kell kezelni, mint a leprást!”. A szerinte magyarok százezreit sértő, vállalhatatlan kijelentés miatt akkor írásbeli kérdést intézett a miniszterelnökhöz, amit Kövér László házelnök most azzal az „átlátszó indokkal” dobott vissza, hogy mivel az nem érint kormányzati hatáskört, így Orbán nem is köteles válaszolni rá – olvasható Vadai közleményében.
Azt írja: „A Demokratikus Koalíció parlamenti képviselőjeként, felelős politikusként és magyar állampolgárként továbbra is úgy gondolom, hogy nem lehet polgármester az, aki ilyen kijelentéseket képes kiejteni a száján, miközben egy város vezetőjeként neki is segíteni kellene a fertőzötteknek, és vezetni a védekezést. Mi, európai magyarok megengedhetetlennek tartjuk az ilyen kirekesztő megjegyzéseket akárki részéről, nemhogy egy településvezetőtől!”
A DK-s képviselő továbbra is azt kérdezi Orbán Viktortól: szerinte megengedhető-e az, hogy Babák Mihály otromba és vállalhatatlan kijelentése után is Szarvas város polgármestere és a Fidesz tagja maradjon?
-
Nagyvilág2023.03.01. 11:20
Novák Katalin szerint indokolt Svédország és Finnország NATO-csatlakozása
-
Magyarország2023.03.22. 10:32
Megalakult a Petőfi Zenei Tanács – jelentette be a Demeter Szilárd vezette Petőfi Kulturális Ügynökség
-
Kiemelt hírek2023.03.07. 12:41
Bemutatták a magyar űrhajósjelölteket
-
Kiemelt hírek2023.02.24. 11:40
51 új villamoszerelvény érkezhet Budapestre a következő években