Kiemelt hírek
Cipősdoboznyi boldogság
Tusfürdő, dezodor és egy negyvenhatos cicanadrág – áll a karácsonyi kívánságlistán, amit a Baptista Szeretetszolgálatnak küldött egy kislány. A szervezet idén tizenhetedik alkalommal rendezi meg Cipősdoboz-akcióját, amely során karácsonyi ajándékokat juttatnak el rászoruló gyerekeknek.
A csomagok tartalma gyakran megmutatja, hogy az ajándékozók mennyire tudják magukat beleképzelni egy rászoruló gyerkőc helyébe. Az egyik cipősdobozban focilabda van, a másikban egy gyönyörű baba és hajcsatok. De mire vágyik a rászoruló ötéves?
„A gyerkőcök gyakran csak annyit írnak, hogy idén nagyon szeretnének karácsonyi ajándékot kapni. Ha van speciális kívánság, azok apróságok. Egy óvodás kisfiú nemrég egy tábla mogyorós Milka csokit, egy társa pedig egy pici barackos ice teát kért tőlünk karácsonyra” – mondta Kurja Tímea, a szervezet projektvezetője. Tapasztalatai szerint a legkisebb apróságok okozzák a legnagyobb gyerekörömöt. „Tavaly egy kislány az anyukájával eljött a szervezethez, és itt vette át az ajándékát. A kolléganőm és én csináltuk meg a dobozát. Beletettünk egy jégvarázsos kulacsot is. Mindig nagyon érdekes, hogy mi az első, amit egy gyerek kivesz a csomagból. A kislány kinyitotta és felsikított. Biztosak voltunk benne, hogy a kulacsnak örül. Tévedtünk. Kivett egy csomag rajzlapot, az anyukájára nézett és azt mondta: anya, végre rajzolhatok” – idézte fel a projektvezető.
Kurja Tímea felhívta a figyelmünket, hogy az akciónak még nincs vége, elkél a segítség: „az édességből a legnagyobb a hiány, csokiból, cukorkákból. Várjuk a tisztálkodószereket, tusfürdőket és samponokat is. Mindenkinek egyből a pici gyerekek jutnak eszébe a csomagok készítésekor, mi viszont 18 éves korig ajándékozunk, és a 12 év feletti gyerekektől érkezik a legtöbb kérés”.
Közhely, de ajándékot adni jobb, mint kapni, és magunknak is segítünk vele. Kurja Tímea szerint is így van: „Végül is mit jelent a karácsonyi időszak a szerencsésebbeknek? Főzés, idegeskedés, ezt kell, azt kell… Elfelejtjük, miről szól a karácsony. Egy cipősdobozzal talán közelebb kerülhetünk az ünnep igazi jelentéséhez. Megállunk egy pillanatra, kigondoljuk, hogy kisfiút vagy kislányt szeretnék meglepni. Hány éves legyen? Minek örülne? Abban az órában, amikor ezt kitaláljuk, összecsomagoljuk, tényleg ünnepi hangulatot teremtünk magunkban, a megajándékozott gyereknek pedig boldog pillanatot a fa alatt”.
A cipősdobozgyűjtés idén december 20-ig tart, a Baptista Szeretetszolgálat oldalán megtalálhatóak a gyűjtőpontok, ahol az ajándékokat le lehet adni. A járvány miatt idén lehetőség van arra is, hogy online rendeljünk ajándékokat a Liliput játékbolt oldalán, amit a szervezet továbbít a rászoruló családoknak.
Cserdi Dóra
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója