Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Kulka Jánostól volt terhes Lang Györgyi

Létrehozva:

A főiskolás évek után Pécsett közösen laktak, Lang Györgyi gyereket várt Kulka Jánostól, aki azonban inkább elköltözött derül ki a Propaganda című műsorból, amelyben az énekesnő és a színész megdöbbentő őszinteséggel beszélt a több tíz évvel ezelőtti kapcsolatukról írja a hvg.hu.

Lang Györgyi és Kulka János Szegeden ismerkedett meg gyerekként. Mindkettejük édesapja híres orvos volt, így összejártak. Akkor még nem találták egymást túl szimpatikusnak – mesélték.

Később a Színművészeti Főiskolán osztálytársak lettek, majd összejöttek. Lang Györgyi szerint szerelmesek és barátok is voltak, Kulka János inkább csak barátságra emlékszik. A főiskola után, Pécsett egy évig együtt is laktak.

Kulka egyszer azonban bejelentette, hogy elköltözik.

„Szörnyű volt, terhes voltál” – mondta a műsorban Kulka. Ezt Lang Györgyi is megerősítette, és azt is, hogy Kulka volt a gyerek apja.

„Lenne egy kövér, szőrös, széles szemöldökű, undok kislányunk” – tette hozzá nevetve Lang Györgyi.

Kulka János a műsorban is elmondta, hogy szégyelli magát a történtek miatt, azonban Lang Györgyi már megbocsátott neki, kapcsolatukból barátság lett, amely azóta is tart, hetente többször is találkoznak írja a lap.

Legnépszerűbb cikkeink